Czeglédy Ilona (szerk.): AZ 1987. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/41. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1988)

Árpádkor

rábban ismertektől, egyben az itteni komplexumok D-i szélét jelentik. Kevés őskori és korai középkori (IX—XI. sz.) gödörobjektum és IX. sz-i sír került elő, jelentősebbek egy IX. sz-i gödörház agyag kemencével és kút. Cs Sós Ágnes 152/2. Zalavár - Vár (Zala m.) (V). 1987-ben folytatódott a Várszige­ten áthaladó Zalavár—Zalaszabar-i műúttól D-re eső, 1983-ban jelentkező fa­és kőkomplexumok feltárása. A Ny-i zárósíkot kivéve lehatároltuk a sziget É-i harmadát elfoglaló „belső erődgyűrűn" belüli IX. sz-i fatemplomot, a bel­ső tér feltárása csaknem teljesen befejeződött: a templom melletti temetőből újabb sírok kerültek elő Folytatódott az időben a fatemplomot követő kő­komplexum kutatása, úgy a belső tér, mint a záró síkok tekintetében, főleg az épületkomplexum Ny-i és D-i részén. Ujabb bizonyítékokat nyertünk arra vo­natkozólag, hogy az épületkomplexum ezen részén a korai Árpád-korban, közelebbről a XI. sz. második felében már nem állhatott. Cs. Sós Ágnes Zsámbék, premontrei kolostor (Pest m.) Lásd 214. sz. 73

Next

/
Thumbnails
Contents