Czeglédy Ilona (szerk.): AZ 1986. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/40. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1988)

Római kor

árokban tártuk fel az É-i szegélyt. A 39—40. szám előtt az út teljes szélességé­ben előkerült, de csak az É-i szegélye volt ép. Igy ezt az utat mintegy 120 m hosszúságban feltérképezhettük. Gömöri János 85/5. Sopron—Lenin krt. 57. (Győr-Sopron m.) (XXVII). Egy eddig is­meretlen, de Póczy Klára által feltételezett út került elő az 57. szám előtti gázvezetékárokban szondázó ásatásunk során. A jól megépített út valamivel szélesebbnek tűnik a többi mellékútnál. Egyenes folytatása Ny felől a fórum D-i szélét határoló porticus. K felé az Ikva melletti fazekastelep feküdt ennek az útnak a meghosszabbításánál, és az Árpád utcában feltárt római kőépületek. A Lenin krt. további szakaszain, a feltételezett utak helyén, a gázvezetékárok­ban végzett szondázások negatív eredményt hoztak. Gömöri János 85/6. Sopron-Színház u. 29. (Győr-Sopron m.) (XXVII). A „Soproni városfalak rehabilitációja" téma keretében felkutattuk a nagy kőhasábokból épített Ny-i római kitörőkaput, ami a K-i — Póczy Klára által közölt — kitörő­kapuval átellenben található. A kapuk méretei megegyeznek. Gömöri János Sopron—Templom u. 1. (Győr-Sopron m.) Lásd 153. sz. 86. Szabadegyháza—Vastag-halom (Fejér m.) (XXX). A halom tetején mélyszántás közben egy római sírkő töredéke került elő. A töredéken, amely a sírkő felső része, egy erősen megrongált állapotban fennmaradt három ala­kos dombormű látható. A leletmentés során egy újabb sírkő töredéke is elő­került, amelyen a képmező és a feliratos rész is elpusztult. Cserményi Vajk 51

Next

/
Thumbnails
Contents