Czeglédy Ilona (szerk.): AZ 1986. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/40. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1988)
Római kor
74/1. Dunaújváros-Castrum (Fejér m.) (XLIII). 1986 nyarán a partvédelmi munkálatokkal kapcsolatban szükségessé vált a via praetoria feltárása, illetve a tábor D-i kapuja előtt lévő rész kinyitása. A D-i kapunál sikerült az erődfal egy további szakaszát feltárni, ugyanitt előkerült a via saguralis egy részlete is. Közvetlen az erődfal mellett találtunk egy 52 darabos éremkincset. A via praetoria feltárása közben sikerült megállapítani az út szerkezetét. Véglegesen eldönthetővé vált, hogy az út mindkét oldalán oszlopsor futott, s nagyon valószínű, hogy az út K-i végén a késői időkben ráépítkezések folytak. Legalább négy réteg különíthető el az út sztratigráfiájában. Az útról és közvetlen környékéről nagymennyiségű érem, apró tárgy és kerámia került elő. A táborban végzett csatornázási munkákkal kapcsolatosan sikerült a via sagularis É-i szakaszának egy részét is feltárni. Itt két késői megújítás különíthető el. Topográfiai korrekciók miatt szükségessé vált az É-i kapu és principia részen három szonda kinyitása. Itt egy nagyméretű kemencét és egy terrazzopadlós ház részletét tártuk fel. Konzulens: Barkóczi László. Zsarnóczki A tti/a 74/2. Dunaújváros—Intercisa-vicus (Fejér m.) (XLIII). A partvédmű VIII. számú víztelenítő kamrájának helyét tártuk fel a tábor ÉNy-i saroktornyán kívül, 2oo rrT-nyi felületen 15 hulladékgödröt ástunk ki — a leletanyag zöme III. századi kerámia, továbbá egy méhkas alakú tárológödröt. B. Horváth Jolán 75/1. Esztergom—Bánomi dűlő (Komárom m.) (X). A homokkitermeléssel megbolygatott késő római temető területén 68 sírt tártunk fel leletmentő ásatás során. Az ÉNy—DK-i ill. DNy—ÉK-i irányú sírok közül 45 földsír, 13 tégla- és 10 kőlapokból összeállított sír volt. A kősírok fedésére több esetben korai sírkövet, ill. domborműves kőlapokat használtak fel. A téglasírok tégláin leggyakrabban a LVPICINI TRB, TERENTIANI TRB ésaTEREN VPD bélyeg fordul elő. 23 sír melléklet nélküli volt. A mellékletes női sírokban elsősorban ékszerek: bronz, ezüst és arany fülbevalók, üvegpaszta, borostyán és aranygyöngyök, bronz karkötők, bronzgyűrűk, valamint csontfésűk, agyag- és üvegedények; a férfi sírokban hagymafejes bronzfibulák, bronz-és vascsatok. 40