Czeglédy Ilona (szerk.): AZ 1986. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/40. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1988)

Közép- és újabb kor

D-i homlokzata előtt egy farkasverem és felvonóhíd maradványa, valamint annak a török korban történt átalakítására utaló részletei. Az épület K-i homlokzatának É-i szakasza előtt, valamint az É-i udvar­részben folytattuk a már korábban előkerült falszorosban a középkori szintek feltárását. Ez utóbbi helyekről viszonylag kisebb számban kerültek elő késő középkori — nagyrészt mázatlan - edénytöredékek és kályhaszem maradvá­nyok. Munkatárs: G. Lászay Judit (épületkutatás—újkor). G. Sándor Mária-Gerő Győző 184. Medgyesegyháza, Dankó tanya (Békés m.) (II). A községtől ÉK-re, a kétegyházi országút ÉNy-i oldalán lévő hatalmas homokdomb-komplexum legmagasabb kiemelkedésén mélyszántás után sok embercsont, középkori tégla és habarcs került a felszínre, jelezve egy elpusztult település nyomának és temetőjének helyét. A lelőhelyen kevés Árpád-kori cserepet gyűjtöttünk. Szatmári im re 185. Nagymaros-Szent Mihály-hegy (Pest m.) (XLV). Az 1985. évi ásatás folytatásaként kutatóárkokkal a barlang-kolostor újabb részletét vizs­gáltuk meg. Feltártuk a templom főszentélyének belsejét, ahol előbukkant a döngölt agyagpadló, amelyet eredetileg mázatlan, díszítetlen padlótéglával burkoltak. A remetebarlangokat az ásatások szerint a XI—XV. század között használták. A XI-XIV. században a jelek szerint csupán a sziklába vájt ürege­ket lakták. A kőépítkezés a XIV. század végén, a XV. század elején történhe­tett. A leletek alapján valószínűsíthető, hogy a XV. század végén, a XVI. század elején hagyták el a kolostort. Néhány későbbi (XV 11—XV III. századi) edény­töredék arra utal, hogy egy-egy ember (remete?) később is tartózkodhatott itt. A barlangkolostornál 30-40 m-rel lejjebb, a Duna felé, függőleges szikla­falban látható üreghez kisebb sziklaudvar csatlakozik, kilenc üreggel. A bar­langkolostorral egyidőben ezeket is felmértük. A negyedik és a nyolcadik üregben őskori ill. kvád-kerámiatöredékeket találtunk. Miklós Zsuzsa 105

Next

/
Thumbnails
Contents