Czeglédy Ilona (szerk.): AZ 1985. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/39. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1986)

Népvándorlás kora

103/1. Kunpeszér-Kavicsbánya (Bács-Kiskun m.) (XV). Az 1984. évi próbaásatás árkait kiszélesítve mintegy 400 m 2-nyi területen késő avar kori pásztorszál Más részletét tártuk fel. Elsősorban karólyukak jelölték az építmények helyét. Köztük egy kör alakú sátor, — melyet ismételten csaknem azonos területen állítottak fel, — s egy téglalap alakú karám (?) részlete rajzolódott ki. Feltártunk továbbá három munka- vagy agyaggödröt, tapasztott agyagos felületrészt, tűzhelyen hőtárolóként alkalmazott köve­ket, stb. Az állatcsont töredéken és szerény késő avar cseréptöredékeken kívül más korszak leletanyaga nem került elő. A munkában részt vett ^z^ Aarhu s jgy etem három végző s hallgatója. H. Tóth Elvira-Horváth Attila 103/2. Kunpeszér—Zsidóhegy (Bács-Kiskun m.) (XV). A homokdomb DNy-i vállánál mélyszántás által felszínre hozott késő avar kori lakóház nagyobb részletét tártuk fel. Az É—ÉNy DDK-i tájolású, téglalap alakú, enyhén földbe mélyített épület erősen hamus, égett agyagrögös kitöltéséből nagyobb mennyiségű állatcsont és cseréptöredék került elő. Az épülettől K-re csecsemőcsontvázat, illetve félköríves árkot találtunk. H. Tóth Elvira-Horváth Attila 104. Lesencetomaj-Piroskereszt (Veszprém m.) (XXXVIII). A szak­irodalomból korábban ismert területen gázvezeték árkának ásása közben újabb ún. „Keszthely-kultúrás" sírokat bolygattak meg. Az ásatás során 44 — Ny—K-i tájolású — sírt tártunk fel. Több esetben korabeli bolygatás nyomait lehetett megfigyelni. A sírok nagy részében koporsóra utaló nyomokat lehetett rögzíteni. A női sírok mellékletei: nagyméretű bronz-, kisebb bronz és ezüst kosaras fülbevalók, hasított szárú és sima bronz stílus­tűk, dinnyemag alakú és apró szemű —, ill. dudoros gyöngyökből fűzött egy­vagy többsoros nyakláncok, ezekre fűzve bronz csüngők, orsógombok, díszí­tett vas és bronz karperecek, kígyófejes bronz karperecek, vas kések, csatok, függesztőkarikák stb. A női sírok közül kiemelkedik a 39. sír, melyben kis méretű arany kosaras fülbevalópárt, kétsoros dudoros gyöngyökből álló nyak­láncot, erre fűzve kis keresztet és csüngőt, sima poncolt díszítésű bronz stílustűt, orsógombot, kígyófejes karperecet leltünk. Az ezüst és bronz göm­bös fülbevalók, egy sírban tojás és ugyancsak egy esetben agyag edényke gyermeksírokból kerültek elő. Az eddig feltártak alapján egy nagyobb ki­terjedésű, hosszabb ideig használt temetőről van szó. Peré mi Ágota 58

Next

/
Thumbnails
Contents