Czeglédy Ilona (szerk.): AZ 1984. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/38. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1985)

Közép- és újabb kor

oldalán nyitott kutatóárkokban újkori falak, a templom alatt húzódó XVIII. sz-i pince lejáratának többször átalakított és áthelyezett falai kerültek elő. Igy a szentélylezáródás elbontásra került valamelyik újkori pinceátépítéssel. A rendkívül megbolygatott újkori rétegek között a templom É-i oldalán elő­került a korábban már részben feltárt középkori bejárat D-i zárófala, amely összeépült a szentély késő középkori É-i falával. A templom D-i oldalának késő középkori átalakításához újabb adatokat nyertünk, a szentély D-i olda­lára épült négyszögletes alaprajzú torony alapfalait tárhattuk fel. A falak kö­zött épülettörmelékes, újkori feltöltés volt, régészeti leletek nélkül. A közép­kori falakat a lábazatig lebontották, a XVIII. sz-i építkezéssel a falakat belső oldalukon duplájára vastagították, a torony földszinti helyisége XVIII. sz-i kiképzésben maradt fenn. Irásné Melis Katalin 168/12. Budapest, V., Városház u. 9-11. (III). A Fővárosi Tanács épü­letének ÉK-i szárnyában újjáépítés során a Bárczy István utcai homlokzat mögött a késő középkori temető újabb sírjai kerültek elő. Két K-Ny-i tájo­lású, melléklet nélküli in situ sírrészietet figyeltünk meg az újkori pincefalak között, amelyek a középkori Szent Miklós templom és ispotály környékén lévő temetőből valók. A földmunkákkal több, az újkori Invalidus házhoz kapcsolódó temető sírját is feldúlták. Irásné Melis Katalin 168/13. Budapest, XI. Balatoni út 148/1. Kánai apátság (III). 1984-ben mindössze 13 munkanapon keresztül végezhettem a feltárást. Ezen idő alatt feltártuk a kutatott objektum mindkét párhuzamos épületszárnyának D-i oldalát és a sarkait, valamint a K-i szárny ÉK-i sarkát. Mindkét épületszárny­ban előkerült egy-egy válaszfal. A Ny-i szárny mellett D felől a kolostorba vezető feltételezett portaépület kapuját tártuk fel, amelyet római kőfaragvá­nyok felhasználásával építettek. A kolostorépülettől D-re előkerült idáig ismeretlen épület sarka és a kolostorénál keskenyebb falainak kevés részlete. H. Gyürky Katalin 168/14. Budapest, XVI. (Cinkota) Evangélikus templom (Rózsa utca.) A templom műemléki helyreállításával kapcsolatban sor került a templom belsejének feltárására. A korábbi adatokat kiegészíthetjük a következőkkel. A XII. sz. végén épült templom Ny-i zárófalának csonkjait megtaláltuk a 93

Next

/
Thumbnails
Contents