Czeglédy Ilona (szerk.): AZ 1984. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/38. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1985)
Római kor
maradványait leletmentettük. A helyiségek falait csak az árok oldalfalaiban dokumentálhattuk. Munkatársak: Berecz Krisztina, Csengel Péter, Vándor Éva. Kocsis László 67. Csákvár — Szabadság út - Május 1. utca (Fejér m.) (XXX). Szennyvízvezeték fektetése közben kerültek elő a már ismert késő római kori temető újabb sírjai. A munkálatokkal párhuzamosan a munkaárokban sikerült feltárni a csákvári római kori temetők 1637 -1648. számú sírjait. A halottakat koporsóba, téglasírba és korábbi kőfaragványok felhasználásával készült szarkofágba temették. Csaknem valamennyit kirabolták még a római korban, így a leletanyag szegényes volt: vas eszközök, kerámia, hagymafejes fibula. A feltárásban Jungbert Béla régész és Varró Ágnes néprajzos segédkezett. Fülöp Gyula Dénesfa — Szikas dűlő (Győr-Sopron m.) Lásd 10. sz. 68. Dunaújváros — Kálvária u. (Fejér m.) (XLIII). A helyszín Intercisának az erődtől É-ra fekvő, korábban nem kutatott része. A magaspart védművének építését közvetlenül megelőző leletmentés a szakadékos partélen folyt. Az intercisai építkezések egyik fő anyagnyerő helyének háztartási és építési hulladékkal betöltött óriási gödreit tártuk itt fel, a gödrök fölé épített öt házzal. Közülük kiemelkedő jelentőségű egy döngölt vályog-, majd terméskő alapra vályogtéglából felrakott falú, hat helyiséges épület, egyik terrazzopadlós szobájában padlófűtéssel, színes falfestéssel. Még egy házban tudtuk megfigyelni primitív padlófűtés nyomát, egy harmadik, szintén vályogfalú ház pedig falfűtéses volt. Ugyanezen a helyen, részben a házakba illetve a gödrökbe beásva, sírokat találtunk, néhol több méteres szintkülönbséggel. A 150 sírós temetkezőhely nem teljes, nagy számú sír esett — akárcsak a partmenti házak — a partomlásnak áldozatul. A kettős rítusú, többségükben csontvázas temetkezések viszonylag kevés leletet szolgáltattak, említésre méltó két arany fülbevaló-pár, hamvasztásos sírok bronzedényei, valamint egy arcos edény. Annál bővebben ontották a leleteket a gödrök s a házak: kerámiát, üveget, csont-, bronz- és vastárgyak töredékeit, freskótöredékeket, valamint állat csontot. A Kálvária utcában feltárt objektumok nagyobb része II I. századi. Egy terasszal lejjebb egyidejűleg újkori (vsz. XVIII. sz-i) kőházat, földbevájt putrikat, gazdasági épületeket, valamint kemencéket tártunk fel. 40