Czeglédy Ilona (szerk.): AZ 1983. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/37. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1984)

Római kor

80. Keszthely - Fenékpuszta (Zala m.) (XLI). 1983-ban folytattuk a Keszthely-Fenékpuszta területén 1976-ban megkezdett feltárásokat. A 6. sz. munkahelyen, a római erődítmény belső oldalánál, a D-i kapu közelében ása­tást folytattunk egy későrómai villa feltárása céljából. Itt a feltárt terület nagysága 670 m 2 volt. A későrómai villát átépítették, apszissal bővítették. A bejárati részt valószínűleg még az ókor végén elbontották, és erre a részre faszerkezetes épület került. A római kori villa fűtőhelyiségét is feltártuk, a be­járattól balra. Az épület területét több gödörrel bolygatták meg, a terrazzo­padlót áttörve. A gödrök egy részébe az erődfalból származó kőanyag került. A római kor után a IX. sz-ban és az Árpád-korban is laktak a romok között, a X. sz-ban egy kemence épült a villa mellé. A villától Ny-ra megtaláltuk Rad­nóti Aladár kutatóárkát is. Munka folyt még a 10. munkahelyen, ahol az ún. "A" épület lokalizálását kíséreltük meg, valamint a "balatoni csoport" göd­reit tártuk fel. Az ásatáson részt vett mint konzultáns Sági Károly, valamint szovjet és magyar régészek: V. Tyitov, M. Guszakov.E. Szimonova és Pleidell Orsolya (ELTE), Frech' Miklós archaeobotanikus (Helikon Kastélymúzeum), Takács István archaeozoológus (Mezőgazdasági Múzeum). Erdélyi István 81. Nagyharsány (Baranya m.) (XXIV). Az 1982. évi ásatás "A" árká­ban, a hosszan feltárt, É—D irányú fal mellett vastag cserép és téglatörme­lék-réteg feküdt. Ez az épület leégett és lezuhant tetőzetének maradványa. A megtalált kerámia-töredékek között II— III. sz-i vörösfestésű darabok is akadtak. A másik, nagyobb felülethez (B—C—D-E) csatlakozva feltártuk az F és G árkokat. Itt újabb, eredeti helyükön fekvő mozaikpadló töredékek (közöttük színesek is) továbbá falfestmény darabok kerültek elő. Az 1961 — 63. évi ásatásokból "in situ" megőrzött rommezőtől ÉK felé tártuk fel a H árkot, amelyben nagy felületen újabb hypocaustum oszlopocskák maradvá­nyai feküdtek. A Villány felé vezető út É-i oldalán, kb. 1 km-re a falu végé­től a hegy oldalán három árkot nyitottunk. Ezekben elpusztított sírok nyomai bontakoztak ki. Itt kell keresni a római település temetőjét. Fülep Ferenc 82. Nemesvámos - Baláca puszta (Veszprém m.) MRT 2. 34/14. Ih. 34/14. Ih. (XXXVIII). 1983-ban az l-es, a Il-es épületnél, ill. a köztük levő területen dolgoztunk, a X. épület feltárását megkezdtük. 51

Next

/
Thumbnails
Contents