Czeglédy Ilona (szerk.): AZ 1982. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/36. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1983)
Magyar közép- és újabb kor
186/1. Lászlófalva - Győrfi dűlő (Bács-Kiskun m.) (V). A község ÉNy-i részén. Felsőszentkirály pusztán, a középkori Szentkirály birtokhatárain belül egy tempbm nélküli későközépkori település nyomai mutatkoznak. Ahol a mezőgazdasági művelés engedte, a leleőhely D-i részén — a Győrfi dűlő és az Olasz dűlő kereszteződésétől ÉK-re — próbaásatást végeztünk. Az 1. sz. és a 2. sz. kutatóárokban két középkori gödrön kívül bronzkori (vatyai kultúra) és szarmata kori gödrök kerültek feltárásra. Munkatárs: Poroszlai Ildikó. Pálóczi Horváth András 186/2. Lászlófalva - Templom dűlő (Bács-Kiskun m.) (V). A református templomtól DK-re 1980 óta folyamatosan dolgozunk Szentkirály későközépkori kun falu egyik beltelkének feltárásán. 1982-ben befejeztük az egymás fölé rétegződött 6. sz. és 7. sz. ház feltárását. A 6. sz. ház pusztulása a XVI. sz. végére tehető. A 7. sz. háztól ÉNy felé egy téglalap alakú gazdasági épületet, egy korábbi 5,10 m széles épület részletét (10. sz.), egy kerek, oszlopvázas felszíni épületet, valamint egyéb, eddig még nem tisztázott épületmaradványokat tártunk fel. A templom közelében egyes későközépkori objektumok (8, 9, 11. sz. épületek) ráépültek a középkori temetőre, melyből ez évben a 141-180. sírt bontottuk ki. A sírok zöme Árpád-kori. Két szarmata kori gödör (49, 58. sz.) is napvilágra került. Munkatársak: Ferencz Márta antropológus és Matolcsi János archaezoológus. Pálóczi Horváth András 187. Mázaszászvár — Szászvár — vár (r. k. plébánia (Baranya m.) (XXIV). Az 1982. évi feltárás során megkezdtük a jelenlegi r. k. plébániaépület külső homlokzatának kutatását. A barokk korban egyemeletessé alakított épület földszintjének É-i homlokzatán kőkeretes gótikus ajtókeret „in s'rtu" maradványát találtuk meg. Az épület Ny-i hombkzatát az épület teljes magasságában megkutattuk, de annak az emeleti szintjén középkori részleteket nem találtunk. A földszinti falban, amely az emeletihez hasonlóan téglával javított kőből épült — másodlagosan befalazott gótikus építészeti részleteket találtunk, valamint egy ajtónyílás feltételezhetően „in situ kőkeretének részletét. Az udvarban folytattuk az elmúlt évben megkezdett ásatást. Az épülettől Ny-ra lévő kisudvarban megtaláltuk az épület Ny-i homlokzatával párhuzamosan futó törtkőből épített É—D irányú XIV—XV. sz.-i fal további folytatását és annak ÉNy-i sarokfordulását, melyről az 107