Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1980. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/34. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1981)
Magyar közép- és újabbkor
156. Bátmonostor - Pusztafal u (Bács-Kiskun m.) (XIV). Az u. n. "B" kutatási felületen - egyházi épületek területe - 300 m 2 területet tártunk fel. Felszínre került a falu Árpád-kori plébánia templomának Ny-i végződése. Külméretei az alapokat bolygató későbbi temetkezések ellenére megközelítően pontosan megállapíthatók: 11x7 m. A templom bővítésének ujabb falszakaszainak illetve alapárkait tártuk fel. A templom bővítésére egy mellékletes sir alapján legkorábban a XIV. sz.-ban került sor. Felszínre került a kolostor D-i falának 10 m-es szakasza, valamint az épületegyüttest keritő Árpád-kori árok 15 m-es szakasza. Feltártuk a 801-1300 sz. sírokat, mellékleteik alapján XIV-XVI. sz.-iak. 1980-ban az "A" felületen - udvarház területe - nem végeztünk kutatást. (Ta) Biczó Piroska 157. Békés - Kastélyzu g (Békés m.) (IV). Az idei év az 5 éves ásatás lezárását jelentette. A palánk belső területén, az erődítés DK-i részén, a korábbi években feltártak folytatásaként nagy mennyiségű tégla-ornladékot, illetve fal-alapozás nyomokat találtunk. Ugyanitt tüzelőhely omladékát tártuk fel, melyből 1586-os évszámu dénár került elő. A terület Ny-i oldalán megtaláltuk az erődítést övező számos vizesárok-rendszer középső árkát. Méretei és elkészítésének módja megegyezett a korábbi években feltártakkal. Ezzel sikerült beazonosítanunk az Intravilianum Oppidi Békés, a XIX. sz. eleji térképen jelzett kis erődítés pontos helyét és nagyságát. összegzésképpen: a térképen jelzett helyen egy, a XVI. sz. második felében épült palánkvár található, amely azonos a korabeli forrásokban több helyen emiitett békési török palánkkal. A palánk DK-i részén egy szintén XVI. sz. -i nagyméretű téglaépület állott. A kutatások a XV. sz.-i Maróthy kastély ittlétét nem bizonyították. Egyértelműen kiderült azonban, hogy - a korábbi feltételezésekkel ellentétben - a békési ispáni várat nem ezen a területen kell keresnünk. ("B") Gerelyes Ibolya 158. Bodrog - Alsó-Bü puszt a (Somogy m.) (L). Folytattuk az 1979-ben megkezdett korai (XI - XVI. sz.-i) nemzetségi központ feltárását. Az előző évben feltárt 27 x 9 m-es toronynyal és kiterjedt temetővel rendelkező monostor-épülettől É-ra végzett kutatásaink során - a monostorhoz tartozó - jobbágynépek 86