Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1980. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/34. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1981)
Árpád-kor
váci püspök palotájához vagy lakótoronyhoz tartozhatott. Az udvar D-i részén több késöközépkori (?) falmaradványt, melléklet nélküli sírokat; a DK-i sarokban pedig törökkori udvar-, vagy utcakövezést találtunk. A falmaradványok rendeltetésének tisztázására az egykori kolostorépület D-i oldala előtt néhány szondát nyitottunk. A 2. szondában egy másodlagosan felhasznált kváderkövekből épitett megbolygatott sirkamra került elő. A 7. szondában megtaláltuk az 1979-ben itt már előkerült, K-Ny-i irányú, 70 cm széles falrészlet folytatását. Ugyaninnen egy Kisjézust ábrázoló, reneszánsz dombormű töredékei is előkerültek. (OMF) Konzultáns: Kozák Károly. Kővári Klára Velem - Szentvid (Vas m. ) Lásd 48. sz. 151/1. Veszprém - Vár, Tolbuhin u. 16-18 . (Veszprém m. ) (XLV). Az u. n. Gizella kápolna és Nagypréposti ház együttesének helyreállítási tervéhez szükséges kutatás eredményei: 1.) A XIII. sz.-ban permi vörös homokkőből, törtköves technikável épült egyhajós, egyenes szentélyzáródású, eredetileg két szintes várkápolnához É felé dongaboltozatos sekrestye csatlakozott. A kápolna a dolomit sziklára van alapozva. 2.) Eredeti alapozásúnak és felmenő falnak csak a kápolna É-i fala és a sekrestye bizonyult. 3.) Az alsó kápolna sekrestyéjéből befalazott egyszerű románkori ablak került elő a K-i oldalon. A DK-sarokba vágott ablak készítése a XVIII. sz. -ra valószinüsithető. 4.) Előkerült a felső kápolnához tartozó sekrestye eredeti D-i és Ny-i felmenő fala, utóbbi szerint a sekrestye dongaboltozattal volt fedve, s benne elbontott eredeti falifülke nyoma. Ugyancsak előkerült a XVIII. sz.-ban befalazott sekrestye-szentély közötti kőkeretes eredeti ajtó. Ez a szentély felöli oldalon három karéjos záródású, szárkövein pálcataggal díszített, mig a sekrestye felöli oldala törtkőből egyszerűen kiképzett, dongaboltozattal fedett, egy lépcsőfokkal megemelt. Az ajtónyilás kiképzése és a tolórudas zár perselyének helye alapján a sekrestyét belülről zárták. Későbbi módosítás során az ajtó a szentély felől lett kialakítva. 5.) Az emeleti sekrestye felett, a mai padlástérben lévő oromfalon megfigyelésre került a sekrestyével azonos alapterületű olyan helyiség, amelynek kitermelt K-i és Ny-i falcsonkja, felmenő D-i fala és K-i ablakának D-i szárköve megmaradt. A D-i 81