Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1980. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/34. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1981)

Árpád-kor

1,2 m-ig megmaradt a románkori rész. A hozzátartozó négy­szögű hajó E-i falát széles lapos lizénák tagolták, a D-i falat félköríves rézsüs ablakok világították, melyből egy megmaradt. A félköríves szentély nyomait a templombelsőben megtaláltuk, a szentély szintje 0,57 m-rel mélyebben van a mai szint alatt. A XIII. sz. végén, vagy a XIV. sz. legelején K felé növel­ték a templomot. Az ekkor épült egyeneszáródásu szentély fa­lait feltártuk a mai szentélyben. Megtaláltuk a koragót oltár alapjait, feltártuk a majdnem épségben megmaradt téglapadlót. A szentély D-i falát két db enyhén csúcsíves, keskeny rézsüs ablak világította, a hajó É-i és D-i falán is ilyen ablak volt. Ezekből egy megmaradt az É-i falban, kettő nyoma látszik a D-i hajófalban. A XV. sz. elején a torony szintjét megemelték, a Ny-i ol­dalra a bejáratba csúcsíves kőkereteket helyeztek. 1771-ben készült a sokszögű szentélyzáró, az egész belsőt boltozták, és ekkor készült a sekrestye. (OMF) Valter Hona 147. Sály - Lato r (Borsod-Abaúj-Zemplén m.) (XVII). A "Nemzetségfői központok és ispánsági székhelyek kutatása" c. országos kutatási témához kapcsolódva folytattuk a feltárásokat. A Lator-hegyi földvár vörös sáncának szerkezeti vizsgálatát egy nagyobb méretű szelvénnyel megkezdtük. Ezt a feltárást a kö­vetkező tervévben is folytatjuk. A földvár újonnan felfedezett há­rom, ismeretlen korú sáncának egyikén kormeghatározás céljá­ból kutatóárkos feltárást végeztünk. A Lator patak két oldalán húzódó középkori település te­rületén nyomásfokozó vezeték és vízaknák építésével együtemü leletmentést végeztünk. Két középkori kőépület alapfalai, IX-X. sz. -i földbemélyitett házak részletei, középkori kemencemarad­ványok és a középkori temető ujabb sirjai kerültek elő. (TKFA + Ta) Gádor Judit 148. Somogyvár - Erdésze t (Somogy m. ) (L). Folytattuk az 1979-ben megkezdett korai (XI-XVI. sz-i) temető, illetőleg temetőkápolna feltárását. Az előkerült 6,68 m hosszú, 5,7m széles kápolna K-i végében három, egymástól téglával, illetőleg habarccsal elválasztott sir maradványa került elő. A Ny-i bolt­hajtásos, mélyebb, téglalap alakú helyiségének közepén egy 2 m hosszú, közel 1 m széles osszárium húzódott. Az előkerült, 79

Next

/
Thumbnails
Contents