Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1980. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/34. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1981)
Árpád-kor
hajkarikákból, fonott ezüstgyürüből, aranyozott ezüstfóliás gyöngyökből, I. László ezüstérméből, bronzcsörgőből, figurális diszitésü töredékes bronzveretből áll. A leletanyag alapján a bolygatott temetőrész a XI. sz. - ra keltezhető. (Ta) M. Nepper Ibolya Hédervár - Zsidódomb (Győr-Sopron m. ) Lásd 168. sz. Kaposvár - 61. sz. ut (Somogy m. ) Lásd 171. sz. Keszthely - Fenékpuszta (Zala m. ) Lásd 63. sz. Kőszeg - Chernel u. 4. sz. (Vas m. ) Lásd 173. sz. 137. Kővágótöttös - rk. templo m (Baranya m. ) (XXVI). Az eredetileg románkori, de 1780-ban átalakított templom helyreállítását megelőzően az épületben falkutatást és ásatást végeztünk. A falkutatás során a templom D-i homlokzati falán sikerült egy félköríves kis románkori ablaknyilást feltárni, valamint egy másiknak kisebb részletét megtalálni. Ugyancsak megtaláltuk a jelenlegi bejárat helyén a románkori bejárat kisebb részletét. A D-i homlokzat, - amelynek falazatában még az állványzat gerendáinak csonkja is megmaradt - eredeti meszelt vakolatának jórészét is megőrizte. A kutatás során megállapítható volt, hogy a hosszház mindkét fala, valamint a Ny-i homlokzathoz csatlakozó torony egyértelműen románkori eredetű és hasonlóan a jelenlegi sekrestye egy jelentősebb része is. A tornyot azonban - valószínűleg még a középkor folyamán - köpenyfallal erősítették meg a templom teljes szélességében. A belső térben végzett falkutatás a D-i falon a meszelt románkori vakolatot tárta fel, az É-i falon pedig későbarokk freskó töredékeit hozta napvilágra. A jelenlegi félkörös barokk-kori szentélyben végzett ásatás során feltártuk a templom eredeti félköríves szentélyének a padlószintig visszabontott maradványát illetve alapjait, valamint egy oltár alapjainak maradványát. A hajóban húzott kutatóárkokkal sikerült az eredeti padlószintet megállapítani, valamint a hajó és a torony kapcsolatát meghatározni. A templom keritőfalának maradványai a külső terepen több helyen jól megfigyelhetőek, és kisebb szakaszokon nyomon követhetők. (Ta) G. Sándor Mária 74