Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1980. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/34. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1981)
Honfoglaláskor
ték a muzeumot, amikor egy pár X. sz. -i bronz karperec is előkerült. Leletmentésünk során további 6 sirt ástunk ki, feltárva a 120 m^-nyi teljes kitermelésre tervbe vett területet. Minden sir K-Ny-i tájolású. X. sz. -i kerámiatöredékeken kivül más nem került elő. Egy honfoglaláskori magyar köznépi temető részlete került feltárásra. (Ta) Jungbert Béla 123. Rácalmás - Göböljárá s (Fejér m. ) (XXXVI). Az adonyi Március 21. Tsz szántéföldjén három izben végzett ásatás során három különböző korú temető sirjait tártuk fel. 1980. évi ásatásunk célja a X. sz. -i köznépi temető lehetőleg teljes feltárása volt. Az ujabb 90 sirral (melyek által a sirok száma 295-re emelkedett) a temető koránt sem mondható teljesnek. Szélét továbbra is csak Ny-i irányban ismerjük biztosan, É és K felé egészen közel sejthető, a feltárás DK-D-i szélén tisztázatlan maradt. A korábbi évekhez képest ujabb vonásokkal alig gyarapodott a temető. A sírleletek (hajkarikák, gyürük, karperecek, egy-egy nyakperec) szokványosnak mondhatók. A temetkezési rítusban jelentett újdonságot - a szokásos ácsolt deszkakoporsó mellett egy fatörzsből kivájt koporsóba való temetés, továbbá egy csecsemő kőpakolásos sirja. A sirok jelentős hányadánál korabeli bolygatás nyomait észleltük. (Ta) Az ásatás munkatársai voltak: Pásztor Emilia, Kovács Györgyi egy. hallgatók (ELTE), Marcello Rotili, Serena Rotili (Olaszország). B. H orv áth Jolán - Bóna István 124. Sándorfalva - Eperje s (Csongrád m. ) (XXXII). Az épülő halastó-rendszer 2. sz. tavának (Szegedi ÁG) E-i szélén szkitakori sirok kerültek elő. Leletmentésünk eredményeképpen több korszak emlékei kerültek elő. A 11 szkitakori sir mindhárom ritust - zsugorított, nyújtott és szórthamvas - képviseli. A leletanyagból említést érdemel az előkerült két lándzsahegy. A későszarmata telep két földbe mélyített, sátortetős házát, valamint számos gödrét sikerült feltárni. A honfoglaló temetőnek eddig 32 sirját bontottuk ki, érdekes a padmalyos és padkás sirok viszonylagos nagy száma. A leletanyagból az aranyozott ezüst kaftánveretek, kéttagú csüngők, pitykék, rombusz alakú veretek, szalotovi tipusu fülbevaló, nyílhegyek, tegez, lószerszám, valamint ij emelendő ki. 64