Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1979. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/33. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1980)

Árpád-kor

kereszt, pénzérme, bronzhajtü, valamint kerámia, vasszegek, ajtópántvasalás stb. A csontvázak egy 5x6 m-es átlagosan 60 cm vastag, kö­böl és táglából épített, megközelítőleg téglalap alakú, XI-XII. sz. -i építményhez tartoztak. A leletmentés során sikerült tisztázni az építmény D-i fe­lét, amelynek K-i végében egy bolygatott sírkamra, mig aDNy-i felében egy eredetileg dongaboltozatos, bedobált csontvázma­radványokkal teli helyiség került elő. Az előkerült leletek alap­ján egy Árpád-kori templom (esetleg ossarium?) XVII. sz. má­sodik felében elpusztult alapfalai kerültek elő, a hozzátartozó, temető sírjaival. (Ta) Magyar Kálmán Sopro n - Új u. - Szt. György u. sarok (Győr-Sopron m. ) Lásd 77. sz. Sükös d - Ságod (Bács-Kiskun m. ) Lásd 110. sz. 147. Szakonv, Békás tó környék e (Győr-Sopron m. ) (XXIX). A Békás-tó és a zsirai müut közötti, mintegy 100 m hosszan elnyúló salakmező E-i részén, a müut közelében, terepbejárás során Árpád-kori kerámiatöredékeket gyüjtöttünk. A lelőhely a Gabler Dénes által feltárt római villa és az un. "Mély-árok" között található. (Ta) Gömöri János Szegvá r (Csongrád m. ) Lásd 112. sz. 148. Szentgotthárd - ciszterci monosto r (Vas m. ) 1971/72­ben megtaláltuk és feltártuk az 1183-ban alapított ciszterci mo­nostor alapjainak nagyrészét. A monostor teljes kiterjedésének meghatározásához hiányzott még néhány adat. Időközbén megint előtérbe került az e területre építendő Művelődési Központ ügye és az építési tervek elkészítése előtt pontosan meg kellett ha­tározni, hogy mely területen számithatunk még középkori falak­ra. Kitisztítottuk a magtártemplom (XVII. sz. -ban épült temp­lom, melyet később magtárrá alakítottak) sekrestyéjét, feltár­tunk benne egy kemence (feltehetőleg ostyasütö) alapjait. Meg­85

Next

/
Thumbnails
Contents