Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1978. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/32. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1979)
Árpád-kor
A vártól nyugatra 50-100 m-re lévő Templomdombon egy nagyobb méretű, Árpád-kori épület leégett, elpusztult maradványát is megtaláltuk. A leégett épület a későbbi XV-XVII. sz.-i temető néhány (18) sirját sikerült meghatároznunk. Az ugyancsak a Templomdombon lévő rk. templomtól északkeletre, 400 m-re, az un. Léránt-kertben egy templom körüli temető 15 NyK-i tájolású mellékletes, de többnyire töredékes és bolygatott állapotú sirját találtuk meg. A 3. sz. kis-' gyermek sirjából egy nyaklánc és egy értékes ónólom ötvözetből készült kettőskereszt jutott a napvilágra. Az egyik (10. sz. ) sirban a koporsó famaradványai között ezüst koporsódisz, illetőleg rozetta, valamint egy ametiszt gyöngy került elő. Az egymásra temetett sirok szélén, a 12. sz. legépebb, érintetlen Ny-K-i tájolású női sirban egy piros kövekkel diszitett bronz gyürüt is feltártunk. Ezek a tárgyak a XIII-XIV. századba sorolhatók. A temető Babócsa ÉNy-i, külső területéhez majd mezővárosi részéhez tartozhatott. Végső soron tehát az 1978-as évben Babócsán három helyen: a Tsz-fürdő, a Templomdomb területén és a Léránt-kertben folytatott régészeti kutatásaink során sikerült a Babócsa nemzetségi központ két Árpád-kori objektumát meghatároznunk. A Templomdombon megtalált leégett, nagyobb méretű téglaépitmény, a felette lévő nagyobb kiterjedésű középkori, XV-XVII. századi temető és a Léránt-kert XIII-XIV. századi sirjai két Árpád-kori alapokkal rendelkező egyházashelyet valószinüsitenek. (TA) Magyar Kálmán 140. Balatonfüred - Fürdő u. 15 . (Veszprém m. ) (XLV). A Városgazdálkodási Vállalat 058/1 hrsz. telkén árok ásásakor a gép elbontotta egy kb. négyzetes rostélyu téglaégető kemence egyik sarkát. (Dax Margit) A kemence középső, hosszú tüzelőcsatornájából a meleg levegő a rézsútosan emelkedő, tégla osztófalakkal elválasztott oldalcsatornákban haladt a rostély lyukak felé. A rostélyt és az oldalfalakat többszörösen megujitották. A tüzelőcsatorna boltozata a kemencén kivül beszakadt. Szájnyílásánál támfalat raktak, illetve nagy méretű köveket helyeztek el. A tálszerüen kiszélesedő munkagödörben tegula és imbrex töredékek feküdtek. 85