Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1978. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/32. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1979)
Népvándorláskor
szitésü edény apró töredéke. Tüzelőberendezés ebben sem volt. A 3. sz. avar ház mérete, tájolása, szerkezete megegyezett a tavaly feltártakéval, de nem volt tűzhelye, bejáratát nem sikerült megfigyelni s a járószintje a többiekénél vékonyabb volt. Betöltéséből csont árak, kettős-kónikus orsógombok és kevés keramika került elő. A 4. sz. avar ház falában olvális alakú, kicsi tüzelőhely volt, melyet szorosan egymásra fektetett edénytöredékekkel raktak tele. A ház fenekén egy fenökő hevert, melynek oldalán bekarcolt jel volt. Az egyik - avar keramikával jellemzett - gödörből megmunkált kődarab került elő, négyzetes előlapján szabályos távolságokban bekarcolt, párhuzamos vonalkák láthatók. (TA) Az ásatáson részt vett: Gergely Anna, Kiss Gábor, Kvassay Judit, Lovász Emese, Medgyesi Pál és Tóth Ágnes egyetemi hallgató. Bálint Csanád 107. Fő t (Pest m. ) (XLIV). A község uj, néhány éve felparcellázott részén, a Hámán K. és a Semmelweis u-ban az épitkezések során több sirt pusztitottak el. Leletmentésünkkor késő avarkori temető 5 sirját tártuk fel. 3 sir kirabolt volt. Az 1. számú, bolygatatlan sirba fiatal férfit temettek teljes övgarniturával, amelyhez indadiszes veretek, kisszijvégek és övcsat, valamint állatküzdelmi jelenetet ábrázoló nagyszijvég tartozott. (TA) Kővári Klára 108. Gádoros - November 7. TSz. II. ü.e. Szárit ó (Békés m. ) (III). A belterülettől délre, az orosházi ut keleti oldalán, viztározó gödrének ásása során két sir - valószinüleg koraavar sirok - került elő, amelynek leleteit részben sikerült megmenteni. (TA) Szabó J. József 109. Gyönk - Vásártér u t (Tolna m. ) (XXXIII). Idén 34 sirt tártunk fel. Az avar temető folyamatos ásatása még nem nyert befejezést, továbbra sem tisztázott a temető E-i és K-i oldalának 69