Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1977. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/31. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1978)
Árpád-kor
bi (1040 körüli) kőtemplom Ny-i falát, illetve bejárati részét, valamint az ezeket körülvevő Árpád-kori temető sirjait is feltártuk. Mindhárom Árpád-kori templom rétege alól az őskori és kora-Árpád-kori települések nyoma: szemétgödrök, házalapok és gazdag kerámia anyag került elő. Az épületeket kivül minden irányból temető övezte. A feltárt 550, többnyire Ny-K tájolású sir maradványából aranylemezek, arany és bronz "S"-végü hajkarikák, gyürük, kerámiák kerültek elő. 1977-ben közel 24 db faragott kőanyag, az 1040 körüli (legkorábbi) kőtemplomhoz tartozott (palmettás, szalag és egyéb diszitésekkel ellátva). (Ta) Magyar Kálmán Nagykanizsa - Katonatemet ő (Zala m.) Lásd 69. sz. 128. Nagylózs - Szt. István templo m (Győr-Sopron m.) (XXIX). Ma temetőkápolnaként használt egykori plébániatemplom helyreállítását megelőző kutatás során megállapítottuk, hogy épületünk a XII-XIII. sz. fordulója körül épült románkori falusi plébániatemplomok torony nélküli, téglalap alakú típusához tartozott. A hajóhoz enyhén nyújtott félköríves szentély csatlakozott. D-i homlokzatát három félköríves, rézsüs ablak és egy félkörös ivmezejü kapu törte át. - A XV. században a hajó K-i sarkait nagyméretű támpillérekkel támasztották meg. A belsőben három oltár állt, közülük a szentélyben lévő máig fennmaradt legkésőbb XV-XVI. századi állapotában. 1575 körül evangélikus kézre került a templom, ekkor a két mellékoltárt elbontották, uj padlót és U-alaku fakarzatot készítettek. 1646 előtt kidőlt a Ny-i hajófal, melyet az eredeti alapokon téglából építettek ujjá és végeit egy-egy támpillérrel támasztottak meg. Ugyanekkor osszáriumot építettek az E-i falhoz. A XVIII. században az újra katolikus templom románkori nyílásait befalazták, a hajót valószínűleg bebol86