Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1977. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/31. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1978)
Árpád-kor
vonalas cserepek és fogaskerékmintás fazéktöredékek utalnak erre. (Ta) Gömöri János 124. Kaposvá r (Somogy m.) (L). Az épülő 61. sz. északi tehermentesítő ut építésénél középkori templom és osszárium maradványa, a templom körüli temető, valamint a település nyomára bukkantunk. A leletmentés során feltártuk a XVI. században elpusztult templom omladéka alatt a XII. századi templom alapbeásását. Az 1. sz. templomot téglalap alakú hajóval és négyzetes záródású szentéllyel építették, melyet később két saroktámpillérrel megerősítettek. Az építmény a tatárjárás idején pusztult el. - A 2. sz. templomot a XVI. sz. elején építették, s a század második felében a török dúlás következtében leégett, majd rommá lett. Feltárásra került a templom körüli temető 694 sirja. A leletanyag alapján a temetőt a XI. századtól kezdve használták folyamatosan, a XVII. sz. közepéig. A sírokból köznépi temetőink jellegzetes leletei, valamint közel 100 db érem került elő, Szent László, II. István érmeitől egészen 1628. évi veretekig. A temető Ny-i szélén lévő, a településhez tartozó 2 kemencét M. Albeker Mária (Műszaki Muzeum) végezte. (Ta) Konzultáns: Mesterházy Károly. Részt vettek: B. Sótonyi Mária asszisztens, Karlovits Károly (Műszaki Muzeum) és Wollák Katalin. Bárdos Edith 125. Kesztölc - Tatárszállás dül ő (Komárom m.) (XLIX). Víztároló építésekor végzett talajmunkák során többek között Árpád-kori kemencéket és gödröket bolygattak meg. A kemencék felmenő részeit, néhol még a fenéktapasztásokat is elvitte a talajgyalu. Az előkerült kevésszámú kora-Árpád-kori cserép mellett a 6 kemence jellegzetessége az volt, hogy közülük 2 kemence alját vasbucákkal rakták ki. - A szelvényektől K-re, a 84