Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1977. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/31. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1978)

Őskor

A kisméretű sirgödör mélysége 70 cm volt. (Ta) Losits Ferenc 46. Tiszaalpár (Alpár) - Nagyvárdom

b (Bács-Kiskun m.) (XIV). A Nagyvárdombon 1949-ben Patay Pál, 1974- 75-ben Bona István végzett feltárást. Megállapították, hogy a telep a késői vatyai kultúrához tartozik és a koszideri periódusig tart. Az 1977. évi ásatás feladata a 3 m magas sánc korának és szerkezetének tisztázása volt. Talajfúrások segítségével megállapítható volt, hogy a Nagyvárdomb és a Kisvárdomb egybefüggő fennsík volt a Tisza ártere felett. Az első letelepülők, a késői vatyai kultúra népe ásta a köztük húzódó, ma már 10 m mély árkot és az ebből kitermelt földből emelt sáncot a telep életének kezdetekor. Utóbbiban szerkezet nyomát nem találtuk. A lakótelep a sánc belső lábánál kezdődött, de a most feltárt területbe csak egy ház bizonytalan foltja és három egymásba ásott gödör esett. A vatyai kultúra további szakaszaiban, egészen a koszideri periódusig, a sáncot nem használták mint erődítést, mert egy téglalap alakú házat mélyen bevágtak a belső lejtőjébe. Ennek a háznak 5 padlórétege különült el. A legutolsó bronzkori periódust három, a helyszínen készült, földfölé emelt hombár képviseli, sok gabona maradványával és egy tűzhellyel. Ugyanebben az időben három méhkas alakú gödröt is beleástak a sánc tetejébe, jeléül annak, hogy a sáncot továbbra sem használták erődítésként. A három hombár maradványai is a sánc oldalába bevágott részben, a ház romjai felett voltak. A hombárokkal egy szinten több edény a telep hirtelen megszűnésére vall. A telep utolsó periódusa középkori. A bronzkori szinteket sárga feltöltés takarja, erre épült a sánc, favázas szerkezettel, amelynek sok korhadt maradványa került elő: a sánc irányára merőlegesen, sürün egymás 28