Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1974. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/28. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1975)
Rómaikor
- 65 ce körül nagy mennyiségű kerámiatöredék és apróbb terrakotta szobrok hevertek. P.Buócz Terézia A műemléki helyreállítások tervezéséhez szintmeghatározó ásatások folytak a székesegyház apszisától ÉNy-ra húzódó területen. A kerek alakú, középkor-újkori vár falán belül jelentős méretű rómaikori mozaik felület feltárására került sor. A mult évben felszínre hozott hexagon alakú helyiség kibontását folytattuk. ÉK felől két kis fallal határolt torokrész épült az alsó terrazzo padozatra. A torokrész felett ugyancsak terrazzo padozat feküdt, mely jórészt rongáltan maradt fenn. A második terrazzo felület magasságában - a hexagon külső vakolt és falfestménnyel díszített falához ujabb, rombusz alakú helyiség csatlakozott, ennek belső méretei: 4 x 4 m. A helyiség padozatát mozaik díszítette. A teljes felületnek csak egyik sarka maradt feltáratlan. A sarkokat félköríves, fonatos keretelésü mezők foglalták el, mig a középrészen nyolcszög alakú, ugyancsak fonatos keretdiszben medaillonos mező látszik. A sarkokban elhelyezett félkörök és a középrész között a mezőket kantaroszokból kiinduló indák töltik ki. A mozaik sokszínű kockáinak anyaga és nagysága, valamint a keretdiszek a padozat készítésének idejét a IV.sz.-ra határozzák meg. A kerek alakú, középkor-ujkori vár falának vonulata, bár csak kiszedett állapotban, de teljesen kibontakozott. A várfalon kivül Ny-ra pilléralapozás mutatkozott, mely feltehetően az egykori hidhoz tartozott. A pillér és a várfal kapcsolatának meghatározására húzott kutató árokban egy rómaikori terrazzós padozatú helyiség tünt elő, mely hypocaustum rendszerű fütőrész alsó