Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1973. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/27. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1974)
Magyar közép- és újabbkor
- 85 A XI. sz.-i prépostsági templom helyének meghatározására, melyet az okleveles adatok alapján a Fő-téren feltárt XIV. sz.-i templom közelében kell keresni, több kutatóárkot huztunk. A Kórház utca és Vöröskereszt utca területén bolygatott rétegből XII. sz.-i faragvány, párkányrészlet került elő, mely minden valószinüség szerint az első prépostsági templom bontásából származik. Feltehetőleg az első prépostsági templom épitkezésénél kivánták felhasználni azokat a római kaputoronyból /Kórház u.7., K-i táborkapu/ származó köveket, amelyeket a későrómai ut feletti rétegben egymás mellett elhelyezve találtunk. Fő-tér 4.. pinc e. A prépostsági templom kutatásához meghúzott kutatóárok negativnak bizonyult, ÉNy-DK-i irányú elszíneződést találtunk a mai pinceszint alatt. Hidfő u. 16. s z. Az épület pincéjében ugyancsak az első prépostság meghatározására É-D-i és K-Ny-i árkot huztunk, amelyben az É-D-i irányú kibontott falak helyét találtuk. Kórház u. 5-7.« Polgár u. 11.s z. A római tábor K-i kapujának D-i tornyára, a táborkapu előtt húzódó É-D-i útra épült középkori lakóház és udvar maradványát tártuk fel. Az udvar területén egy korábbi,középkori épülethez tartozó kemencét bontottunk ki, melyet a XV.sz.-ban szüntettek meg. A Kórház u. 5-7.területén feltárt középkori beépités alapján arra kell következtetnünk, hogy ez a középkorban összefüggő telekrész volt. Ez az újkori telekosztás a középkori állapotot már nem ismerve, uj telekosztást eredményezett. Ugyancsak középkori ház falaiként használják fel a római táborfal, ill. bástyafalakat a mai Polgár u. 13. területén. Középkori épület és burkolat maradványa húzódik a Kórház u. és Polgár u. területén is. A jelenlegi utcakereszteződés alatt - K-i irányban - Ívesen hajló fal maradványa került elő, a fal körül bolygatott sirokkal. A fal korát bizonyító leletek hiányában pontosan meghatározni nem tudtuk, esetleg egy XVIII. sz. első feléből való temető részlete, melynek pontos helyét eddig nem ismertük. Bertalan Vilmosné A Kórház utcától É-r a. a volt Vöröskereszt u. területén előkerültek azok a falmaradványok, melyeket a XIII.sz. végén é-