Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1972. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/26. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1973)
Magyar közép- és újabbkor
sével az álló épületekben végeztünk falkutatást. A rendelkezésre álló anyag java részét a mult években feltárt falak konzerváláséra forditottuk. /OMF/ Kiss Attila-Kozák Károly 185. Pilisszentkeresz t /Pest m. f szentendrei j./ /XVIII/. A dunakanyari ásatások célja a terület település- és építészettörténetének rekonstruálása, a kolostor restaurálásának előkészitése, a korábbi épületek alaprajzának tisztázása. Ez évben befejeztük a templom teljes feltárását, az eredeti padlószintig. Néhány helyen az egész területet átvágó hosszú kutató-árkot nyitottunk a korábbi épületnyomok tisztázására. Megkezdtük a chiostro, a kerengő, illetve a körülötte elhelyezkedő épületszárnyak kutatását, ugyancsak a padlószintig. Tekintettel azonban a feltöltés és az épületromok méreteire, ezek feltárását még 1973 folyamán sem lehet befejezni. /RI/ Gerevich László 186. Pusztaszabolcs-Felsőcikol a /Fejér m., dunaújvárosi j./ /XL/. Az Agárdi ÁG telepén silógödrök ásásától épületnyomokra bukkantak. Az egyik, részben feltárt cölöpvázas, döngölt agyagpadlóju házból nagymennyiségű XVIII. sz.-i kerámia, vas és üveg került elő. /Ta/ Visy Zsolt 187. Sály-Latorpuszta. Rózsavár u.6 l. /Borsod-A.Z. m., mezőcsáti j./ /XVII/. Mentőésatás keretében kisméretű, szentély nélküli körtemplomot, hozzá csatlakozó osszáriumot és 50 sirt tártunk fel. A sirokból XIV-XV. sz.-i ruhadiszek, párták, övek, pénzek, koporsószögek 107