Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1971. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/25. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1971)
Árpád-kor
- 67 A gótikus kolostor DNy-i részén feltártunk egy XII.sz. közepén már álló, egyenes-záródásu román kőtemplomot, melyet a XIII.sz. elején a szentély É-i és D-i oldalánál két félkörives záródású téglakápolnával bővitettek. Az É-i kápolnát később ossariumnak használták. A templomhajó D-i részénél talált alapfalmaradványok feltehetőleg a korai XII.sz.-i kolostorépület csekély maradványai, melyre a legkorábbi, 1146-ból származó okleveles emlitésünk utal. Olyan kisebb falmaradványok is előkerültek, melyek összefüggéseit a csekély részletek miatt megállapitani nem tudjuk. Elképzelhető, hogy az egyenes-záródásu templom előtt itt egy korábbi templom állt, A templom körüli temető egy részét is feltártuk: több tégla- és kősir került elő. Egy "S M hajkarikás sirunk van, a többiben nem volt melléklat. A háromkaréjos szentélyű román nagytemplomunkon idén már a kivitelezési munka is megindult. A kolostor Ny-i szárnyán talált kisehb épületmaradványok rendeltetését egyelőre nem ismerjük, mert itt csak kis részben kutattunk. Valószinü, hogy a kolostorhoz tartozó gazdasági épületek helyezkedtek itt el.^ Tervező: Sedlmayr János. /OKF/ A.Kozák Éva Budapest I.. Táncsics Mihály u.7 . L.169.sz. 141. Dág - Binderpuszt a /Komáromm., dorogi j./ /XUX/. A húsüzem épitése alkalmával Árpád-kori kemencét vágtak át. A közeli domb oldalába ásott villanyoszlop gödrében három középkori sirt bolygattak meg. A dombtetőn kiszántott habarcaos kövek középkori templom helyére utalnak. Az 1967,évi terepbejáráson már megtalált lelőhely a középkori Dág falu helyét, ill, a templomkörüli temető kiterjedését jelzi. /Ta/ Horváth Istvén