Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1971. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/25. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1971)
Rómaikor
- 32 A canabae területén az előző évben feltárt T-gödör Ny-i oldalán 8 szelvényt nyitottunk, de csak földkitermelő gödröket találtunk. N.y-abbra több szemétgödröt, kemencét és alapfalmaradványokat találtunk. A Castrum DNy-i sarkától 350 m-re freskóval diszitett, négyzetalaprajzu, középen kettéosztott, több helyiséges lakóház került elő. Egyik helyiségének terrazzópadlója volt. Az épület mindkát szárnyában fütőcsatornával biztosították a meleget, az imbricivel kirakott kemencék az É-i helyiségekben voltak. A temető feltárása csatlakozott az 1968-70.évi ásatási területekhez. Az újonnan feltárt sirok száma 60, amivel a temető sirszáma 1673-ra növekedett. Elértük a temető szélét, Ny-abbra már csak szórványosan kerültek elő sirok. A csontvázas és hamvasztásos sirok aránya 3:2 volt, mindkét temetkezési módnál a KNy-i tájolás uralkodik. A sirok jelentékeny része bolygatott volt, érintetlenül csak mintegy harmadukat találtuk. Előkerült egy ép urnasir is, kora a II.sz. első fele. A többi sirok kora a II.sz. második fele, ill. a III.sz. Az ásatáson részt vett Facsády Annamária egy.hallgató./Ta/ Vis.y Zsolt Esztergom. Óvoda u. 8. /Komárom m./. L.179.sz. 68. Fertőszentmiklós - Röjtöki ut mellet t /Győr-Sopron m., kapuvári j./ /XXIX/. Terepbejárás során a falu közelében, a Bozótnak és Kiserdő mellékének is nevezett területen, az Ikva és a Röjtöki ut között cserépbográcstöredék, későközépkori cserepek, nyílhegy, ágyszekerce, vastöredékek, rézsalak, rézcsengő, 2 őrlőkő és XVI.sz.-i ezüstdenár került elő. A közelben tárt fel 1959-ben Nováki Gyula kelta sírokat. Kissé távolabb, Böjtök felé az országút által metszett nagy dombon római tegulák és salakdarabok találhatók, az országút és az Ikva között. A két területen őskori cserepek is gyakoriak, köztük egy rombusszal diszitett agyag orsógomb került elő. A rónai lelőhely valószínűleg azonos azzal - Emberölési domb -,ahol 1900-ban Bella Lajos 6 római sirt tárt fel, közöttük két téglasirt.