Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1969. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/23. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1970)

Őskor

ŐSKOS /1-32. térkép szám/ X. Aggtele k /Borsod-Abaúj-Zemplén m., edelényi j./ /I7/. A barlang bejárata előtti térség parkositása alkalmával felszín­re került bükki település helyén végzett leletmentéssel a bükki kultura egyik teljes telepét tártuk fel. A település kétrétegű, a korábbi réteg az alföldi vonaldíszes kerámiához, a felső ré­teg a bükki kultura korai és későbbi szakaszához köthető.A meg­talált házalap cölöpös ház rekonstrukcióját engedi meg.Két gaz­dag edénymelléklettel ellátott 3ir a 3ükm 1-be,a 3.sir a közép­ső bükki korszakba tartozik. /Lm/^ Korek József 2. Arnó t /Borsod-Abaúj-Zemplén m. .miskolci j./ /XVII/. A község K-i határában, a helyi Tsz juhhodálya melletti kisebb e­melkedésen homokbányászáé közben kelta sirokra bukkantak. Az e­lőkerült 5 air leletanyagát sikerült összegyűjteni, majd ujabb 5 sirt megmentenünk. A temetkezések hamvasztásosak, s egymástól nagy távolságra voltak. Az urnán kivül kerámiát és vasleletaket /kard, lándzsa, lánc, kés, zabla, fibula/ tartalmaztak.A homok­bányában egy ujkőkori,a bükki kulturába tartozó szemétgödröt is feltártunk. /Ta/ 2 X.Végh Katalin 3. Aszód, Papi földe k /Pest m., aszódi j./ /IIII/. A ko­rábbi kisebb kutatást folytatva,a késeneolitikus lengyel! kul­tura idejéből való temetőnek összesen 109 sirját tártuk fel, 3­zek közül 75 csontvázas, 2 szimbolikus és 3 hamvasztásos temet­kezés volt. Az utóbbi szórthaiivas temetkezések a legkorábbiak Magyarországon. A csontvázak túlnyomórészt ENy-DK-i irányban, kisebb részben EÉK-DDNy-i irányban feküdtek. Feltűnően sok volt a gyeimeksir. Az egyik gazdag férfi sirban fehér márvány buzo­gányfejen kivül vadkanállkapcsok, agyarlemezek, kőbalta és fes­tett edények; a mellette fekvő női sirban tengeri kagylóból ké-

Next

/
Thumbnails
Contents