Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1963. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek 17. (Magyar Nemzeti Múzeum - Történeti Múzeum Budapest, 1964)

KÖZÉPKOR

- 92 ­feltárása során megtaláltuk egy fazekasmester 4 edényégető kemencéjét is. Nagy Katalin Kunfehértó-Templomdom b /Bécs-Kiskun m. t kiskunhalasi j./ /I80.I./. A Fehér-tó ÉNy-i csücske mellett emelkedő magas­laton 56 sirt tártunk fel, melyek a XIV.sz. vége és a XVI. ez. vége közé datálhatók. Megtaláltuk a templom ÉK-DNy- irányitáeu alapárkát is, de kő- és téglaanyagát teljesen kitermelték. ­Résztvett: H.Tóth Elvira. Kőhegyi Mihály Jászberény-Szentpálhalo m /Szolnok m./. L. - 0. o.-t. / Madaras-Jeze r /Bács-Kiskun m. t bajai j./. L.'ffo.-t. Tápé-Széntéglaéget ő /Csongrád m., szegedi j./. L. o.-t. C/ Felvidék Boldogkővéralj a /Borsod-Abaúj-Zemplén m., encsi j./. /64.XVII./. Az OMF megbizásáből Boldogkő várában végeztünk ása­tást. A külső kaputornyot, az alsó várat, az alsó várhoz tarto­zó D-i lakóépületet és a csonkabástyát tártuk fel. Az alsó vár feltárása során a Ny-i várfalhoz közel 25 cölöplyuk került elő, egymás mellett. Ettől 2.5-3 m távolságra még egy cölöplyuksor van, köztük több rendszertelen lyukkal.Az alsó vár DK-i sarkában, a felsővár bejáratánál 21 sziklalépcső bukkant elő. Az alsó várhoz csatlakozó D-i lakóépületben a sziklaszintbe faragott medence vált láthatóvá a feltárás után, kivezető csatornával és cölöplyukkal. Valószinüleg malom műkö­dött ebben a helyiségben. - A csonkabástyában 4 K-Ny-i irányú fal került a felszínre, amelyek helyiségekre osztották a bás-

Next

/
Thumbnails
Contents