AZ 1958. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek 11. (Magyar Nemzeti Múzeum - Történeti Múzeum Budapest, 1959)
Az 1958. év régészeti kutatásai
- 4 sex 3iáznának emelkedése Budapest területén, ami a Budapesti Történeti Múzeum leletmentő csoportja felállításának köszönhető és annak eredményes működéséről tanúskodik. A kuta -isok fokozódása következtében az Arch.Ért.-ben megjelenő német nyelvű kis beszámolók kereteit a folyóirat korlátozott terjedelmére-való tekintettel sok eeetben a szerzők szövegeinek megrövidítésével szűkíteni voltunk kénytelenek. Jelen kiadványunkban azonban igyekeztünk ragaszkodni ahhoz, hogy a kutatók mondanivalói lehetőleg teljes egészükben közöltessenek. Az 1958 év folyamán több olyan lelőhelyen folyt kutatás, amelyeken már a korábbi években is végeztek munkát. így azokról vagy az 1952 évtől kezdődően kizárólag a leletmentéseket^ vagy 1956-tól az összes kutatást összefoglaló beszámolókban mar megemlékeztek. V Ezt a kutatók, egyben szerzők minden eeetben fel is emiitik. A korábbi beszámolókra való hivatkozást mindamellett aellőzhetőnek véljük, minthog" a megfelelő cimszók alatt ezek könnyen fellelhetők. Magyar Nemzeti Múzeum-Történeti Múzeum Adattára