ZALOTAY ELEMÉR: GELLÉRTEGYHÁZAI ÁRPÁDKORI TEMETŐ / Régészeti Füzetek 7. (Magyar Nemzeti Múzeum - Történeti Múzeum Budapest, 1957)

A templom

- 51 ­kezdő sor tégláit, alapul oltott meszet öntöttek a homokra ebbe helyezték a legalsó téglasort. A bejáratot nem lehetett megállapítani. A slrmező annyira körülfolyta az alapokat ke ­let, dél és nyugat felől, hogy ezeken az oldalakon nem lehe ­tett bejáratot feltételezni. Ezért az csak az északi oldalon lehetett, ahol a feldúlt ée elhordott Birokról nlnce felvéte­lünk. E mellett tanúskodik az a 80 cm széles falrész, mely a hajét bezáró oromfaltél másfél méterre helyezkedik a templom beleejében, de hamaroean megszűnik. Bendeltetését megállapíta­ni nem tudtam. A templom tengelye, a falvastagságokat is beleszámítva 9 m 7o cm hosszá, mlg a hajó szélessége 8 m 5o cm. A falak vas­tagsága 80 cm. Az apeis szabályos körívet képezne, ha bezáród­na. A hajónak belvilága 6.5o-4.6o méretű téglányalak, de nem hosszában, hanem keresztben simul az apsishoz. Ez az alapforma az ókeresztény, bazilikás görög templomalapokra emlékeztet. Az apsis hosszúsága és szélessége nagyjából egy lehetett. Csak a hosszméretet volt módomban felvenni /3.60 cm/, mert az épitméi^ északi felét a földmunka során elhordták. A templom szentélyébe, vagy hajójába beletemetkesée nem volt. Padlőzattéglákat, deszkanyomokat nem észleltem, ledön ­gölée, vagy letapasztás nyomai nem voltak. A téglák méretei nem egyformák, valamennyi széles, lapos készítmény, középará­nyosként a 3o+16+5 om-t vehetjük fel. A habarcs, melyet itt használtak, szinte egészen méez. Melléképülete nem lehetett , vagy ha volt, egészen kicsi. Az apsis déli oldalán egy rövid, 2 m-es falmaradványt, inkább oeak a visszahányt törmelék alap­1 ján, megfigyeltem ugyan, ez azonban a bedőlt fal maradványa le­hetett, amelyet a későbbi időben bontottak szét. Emellett szól az is, hogy alatta már a sirmező csontvázai jelentkeztek. A eirok a templomon kívül, közvetlenül a fal mellett kezdődnek, némelyik egészen az alaphoz támaszkodik. Külső megjelölésüknek emléke nem volt észlelhető.

Next

/
Thumbnails
Contents