KOVALOVSZKI JÚLIA: RÉGÉSZETI ADATOK SZENTES KÖRNYÉKÉNEK TELEPÜLÉS TÖRTÉNETÉHEZ . Szakdolgozat / Régészeti Füzetek 5. (Magyar Nemzeti Múzeum - Történeti Múzeum Budapest, 1957)

II. fejezet

- 11 ­Bökény /I.1/7/, Nagyhegy /I.1/18/, Csanytelek /I.1/36/, Alsórét, /I.1/23/, Dónátpuszta /l.l/3o/, Szegvár /I.l /32/, Nagytőke /I.1/37/, Csongrád Tisza-part /I.1/38/. A leletek azt mutatják, hogy területünket a fiatalabb kő­korban aránylag sűrűn benépesítették. A nagykiterjedésű telepék főleg a folyók- erek zúgaiban, mocsarakból kiemelkedő szigete­ken voltak, tehát azokon a helyeken, smelyek védelmet ic nyúj­tottak a lakosság számára, ugyanakkor a megélhetést is biztosí­tották. Több helyen találtak a leletek között hálónehezékeket, kececsontot, halcsontokat, ez is mutatja, hogy a halászat ebb® a korban döntő jelentőségű volt. A mocsári erdőkben, nádasokban élő rengeteg vad pedig a vadászat számára nyújtott nagy lehető­ségeket. A halászat, vadászat és gyűjtögetés mellett a kezdet­leges földművelés és állattenyésztés is hozzá tartozott a la— kosság megélhetésének forrásaihoz. 2. Rézkor A fiatalabb kőkor emlékanyagától eltérően a rézkorból nem­csak településeket, hanem temetőket is ismerünk. A kistőkei te­metőben 28 sir került elő /I.2/9/, a teési át mellett 8 /I.2/7/, Berekoldalon 3, /I.2/16/, Bökénynél /I.2/2/, Nagyhegyen /I.2/V» és a Gyapjas-ér mellett /I.2/4/ is találtak csontvázakat. Ezek­nek azonban egyeB kultúrák szerinti elkülönítése szinte lehetet­len. Egyedül a kistőkei és teési úti temetőről tudjuk, hogy bod­rogkeresztúri kultúra csoportjába tartozik. A telepek közül a Borbás-földi /I.2/15/ tartozik ide. Telepre utaló jelenségeket találtak Teésen is. /I.2/A/ Rézezerszámokból álló raktárlelet volt Bánonháton /I.2/14/. A legtöbb rézkori leletet szórványokból ismerjük.Ezek egy­aránt előkerülhettek telepről és temetőből. Sáphalom /1.2/V1/, Mindszent Kurc a-torkol at /l.2/l9/£zent László /I.2/11/, Szegvár /I.2/18/, Szentes Tűzköves /I.2/l/*eé­si Körös-meder /I.2/6/, Csongrád Várhát /I.2/3/, Szentes Belvá-

Next

/
Thumbnails
Contents