JÁRDÁNYI - PAULOVICS ISTVÁN: NAGYTÉTÉNYI KUTATÁSOK / Régészeti Füzetek 3. (Magyar Nemzeti Múzeum - Történeti Múzeum Budapest, 1957)
Nagytétényi ásatások
Az ásatási eredmények értékét emeli az, hogy ókori kútfők szerint Nagy Konstantin császárnak egy nagy haditette fűződik éppen a campona-i táborhoz. 322-ben ugyanis a szarmaták átkelvén a Dunán a felsőbb részében fából épült erődöt tüzcsóvákkal támadták meg. A császár megjelenvén szétverte őket, sőt a Dunán át is üldözve királyukkal egyetemben teljesen megsemimsitette, illetőleg elfogta a banárokat. A nagytétényi római tábor feltalálása most már kétségtelen ténnyé emeli azt a feltevést, hogy az 188?-ben a tábor területén lelt, lo585 darabból álló éremkincs mint tábori pénztár került egy másik, 33o év körüli szarmata-betörés alkalmával rejtekhelyére. Az ásatás folytatásától, most már magának a castellumnak a belsejéből igen nagy eredmények várhatók.