Ihász István szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum történeti kiállításának vezetője 4 - XX. század. A túlélés rövid évszázada 1900-1990 (Budapest, 2007)

Baják László: 17. terem. A trianoni Magyarország a kormányzóválasztástól az utolsó békeévig (1920-1938)

(Kaszáskeresztes Mozgalom). A szélsőjobboldal jelentős pozíciókat szerzett az egyetemeken is, ahol a diákok egy része különféle bajtársi szövetségekbe tömörült. A korszak másik jellegzetes intézménye volt az 1920-ban létrehozott Levente, amely a 30-as években már nyíltan szolgálta a katonai előképzést, hogy az országot ne érje váratlanul, ha sikerül visszanyernie a fegyverkezés egyenjogúságát. A Levente egyesületeknek minden olyan fiatal kötelezően tagja volt, aki nem vett részt rendszeres iskolai testnevelésben. A 30-as évek új miniszterelnöke vitéz jákfai Gömbös Gyula gyökeresen különbözött arisztokrata elődeitől. A falusi tanítófiú hivatásos katonaként a világháborúból vezérkari századosként szerelt le. A forradalom alatt az egyik legaktívabb szervezője volt az ellenforradalmi mozgalmaknak, mint például a Magyar Országos Véderő Egyesületnek (MOVE), amelynek elnöke volt. 1921-ben ő az, aki IV. Károly csapatait megfutamítja Budaörsnél. 1922-ben a kormánypárt választási hadjáratát irányította nem éppen tiszta eszközökkel, míg Bethlen meg nem elégelte tevékenységét. Gömbös ekkor megalapította a szélsőjobboldali Magyar Nemzeti Függetlenségi, másnéven Fajvédő Pártot. Később újra visszakerült a kormánypártba, sőt megkapta a honvédelmi tárcát is, ám az igazi lehetőséget a válság hozta el számára. A kormány élén erős emberre volt szükség. Gömbös pontosan érzékelte a korhangulatot, „öncélú nemzeti állam" és „egységes magyar világnézet" kialakítását tűzte ki célul, azaz kimondatlanul is a minél teljesebb kormányzati hatalom kiépítésével, illetve a ellenzék és a sajtó korlátozásával kívánta a válságot leküzdeni. Politikai mentalitását leghitelesebben a Gömbös-kormány igazságügyminisztere rögzítette. „Nem ismerte alaposan a világpolitikát, a világgazdaságot, de képzelete sok vonatkozásban pótolta a tételes tudáshiányát és fanatikus hivatásérzése bátorsággal töltötte el... nem az intelligencia embereinek megnyerése révén akarta kormányzati hatalmát megtartani, ő a tömegerőket, a tömegmozgalmakat tekintette politikai erőknek... Beszédeinek nem tartalmi súlyossága, nem is a szónoki, művészi forma volt az ereje, hanem a szavaiból a tömegek felé sugárzó szuggesztív hatás... A sajtókérdésben Gömbös Gyula nem a magas szellemi nívójú lapokat tekintette fontosnak politikai szempontból, hanem a kisebb műveltségű emberek által könnyen megérthető, egyszerűbb és primitívebb sajtót." Gömbös persze nem függetleníthette magát a bethleni rendszer kereteitől. A 95 pontból álló kormányprogramjában (Nemzeti Munkaterv) óvatosan szinte mindenkinek ígért valamit, többek között a földkérdés és a munkanélküliség megoldását, a tőkének új piacokat, a munkásoknak szociális reformokat, jólétet stb.. Sokakban, főleg a kispolgári rétegekben keltett reményeket a „kapitalizmus káros kinövéseinek erős kézzel történő lenyesésére" történő utalás. Kormányra kerülve Gömbös még a közismert fajvédő (antiszemita) nézeteitől is elhatárolta magát. (Ez szembeállította az új fasiszta csoportocskákkal.) Jeliemző, ahogy egyszer miniszterei előtt kijelentette: „...ti csak dolgozzatok komolyan... a blöfföket bízzátok énrám, mert ahhoz én értek igazán."