Ihász István szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum történeti kiállításának vezetője 4 - XX. század. A túlélés rövid évszázada 1900-1990 (Budapest, 2007)

Ihász István: 20. terem. A kommunista rendszer kiépülése és összeomlása (1945-1990)

szervek, a pártállam intézményeinek dolgozói, a „szabad" választások, a párt- és szakszervezeti kongresszusok, a három- majd ötéves tervek résztvevői voltak hivatottak hangsúlyozni a korszak társadalmi igazságosságát, politikai stabilitását és a szocialista tömbhöz, a „béketáborhoz" való hűséget. A gyors gazdasági fejlődés és az elmaradottság egyidejű fokozódása, a hidegháborúra való készülés jegyében fogant hibás stratégián alapuló iparnövelés szertelen társadalmi mobilitást, a kultúrharc a korábbi polgári értékrendek felfeslését, a reakcióellenesség vallásüldözést eredményezett és a régi osztályok felszámolását. A Belügyminisztérium államvédelmi osztályából (ávo) létrehozott Államvédelmi Hatóság (ÁVH), a rendszer mindenható terrorszervezete törvénytelen módon, az erőszak eszközeinek széles skáláját (verés, gyilkosság, koncepciós perek) alkalmazta a feltételezett politikai ellenfelek megsemmisítésére (már 1945 januárjától!). Eljárások indultak többek között egyházi vezetőkkel szemben az ideológiai harc jegyében, (Mindszenty Józsefet, a harcos antikommunista hercegprímást 1948 karácsonyán az esztergomi prímási palotából hurcolták el, testi-lelki megaláztatások, kínzatások után nyilvános koncepciós perben elítélték, majd csak az 1956 október végi napokban szabadul ki háziőrizetéből), a volt külföldi tulajdonú vállalatok vezetői ellen az államosítás, a birtokos parasztok (kulákok) ellen pedig az államilag irányítható szovjet kolhoz típusú termelőszövetkezetek érdekében. A Tito vezette déli kommunista szomszéddal, Jugoszláviával való szovjet szakítást felhasználták arra, hogy leszámoljanak a nem „moszkovita" kommunista és az MDP-be lépett szociáldemokrata vezetőkkel is. A világméretű szovjet propaganda része volt a két évenként megrendezett DIVSZ-fesztivál, ahol a világ ifjúsága - többnyire nyugatellenes éllel - kifejezhette békevágyát. Budapest lett a székhelye a II. Világifjúsági Találkozónak (VIT) 1949 augusztusában. A mit sem sejtő, félrevezetett fiatalok sugárzó arccal vonultak el az Andrássy út 60. sz. épülete előtt, melynek muskátlis ablakai mögött már folytak a különböző perek fizikai és ideológiai előkészületei. 1949 elejétől már gyanússá vált mindenki, aki a háború előtt nyugaton vagy bárhol a Szovjetunión kívül élt. A kommunista Rajk perét maga Bjelkin szovjet KGB-s tábornok irányította a magyar kihallgatókkal együtt; a vádlottak párthűségére hivatkozva úgy állították be a pert, mint a nemzetközi kommunista mozgalomnak tett fontos szolgálatot. A politikai és gazdasági nehézségeket ugyanis belső árulók, kémek, szabotőrök tevékenységére próbálták visszavezetni. Az árulókeresés, az éberség-pszichózis az egész társadalmat átfogó akcióvá szélesedett. Az „imperialisták által szított feszültség" fokozódásával megindokolt kitelepítések során a megbízhatatlan elemeket, a volt „uralkodó osztály" itthon maradt tagjait, a régi rendszer katonatisztjeit, vezető hivatalnokait, gyártulajdonosait, földbirtokosait igyekeztek eltávolítani a fővárosból, ipari körzetekből és a határövezetekből. így csak Budapesten 5300 lakás, villa, társbérlet szabadult fel, melyet a felduzzadt állami és politikai apparátus új, megbízható alkalmazottai és családtagjai foglaltak el. A kitelepítési határozat kézhezvételétől számított 48 órán belül meghatározott súlyú és térfogatú ingósággal el kellett hagyni a lakó-