Körmöczi Katalin szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum történeti kiállításának vezetője 3 - A török háborúk végétől a Milleniumig - A XVIII-XIX. század története (Budapest, 2001)
10. TEREM Magyarország a XVIII. században (Németh Gábor - Aczél Eszter)
IL Lipót utóda, I. Ferenc (1792-1835) alatt a bécsi udvar figyelmét hosszú ideig a forradalmi Franciaországgal, majd a Napóleonnal vívott kényszerű háborúk kötötték le. Magyarországon az udvar rendet és nyugalmat akart. Míg a bécsi udvari politikát I. Ferenc konzervatizmusa határozta meg, Magyarországon a nemesi-nemzeti és a felvilágosult rendi mozgalom kibontakozása folytatódott. A köznemesség egyes értelmiségi képviselői és a felvilágosult arisztokraták reformterveket vettek fontolóra. A nemzeti és polgári törekvésekre az európai felvilágosodás és a francia forradalom eszméi hatottak mind radikálisabb méretekben. A franciaországi események hírei váltották ki Batsányi János figyelmeztető szavait: „Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek, Vigyázó szemetek Parisra vessétek !" A MAGYARORSZÁGI JAKOBINUSOK MOZGALMA A Magyarországon kibontakozó antifeudális reformmozgalmat az új értelmiség tagjai képviselték Hajnóczy Józseffel (1750-1795) az élen. A francia forradalom hatására radikalizálódva titkos szervezeteket, olvasóköröket, klubbokat alakítottak. Az országos szervezést Martinovics Ignác (1755-1795) kezdte meg 1794-ben, a szabadkőműves mozgalom szervezeti formáit átvéve két titkos társaságot alapított. A „Magyarországi Reformátorok Titkos Társasága" és a „Szabadság és Egyenlőség Társasága" kátékban megfogalmazott programjai a független köztársaság létrehozását, második lépcsőben az ország demokratikus átalakítását tervezték. A mozgalom tagjai a káték mellett megismerték a „Marseillaise" szövegét Verseghy Ferenc (1757-1822) fordításában, amely Szlávy János (1772-1840) másolatában látható. Az udvar 1794-1795 folyamán leszámolt a „felségsértőkkel". Bizalmas akták őrzik az elfogandó jakobinusok listáját, leveleit. Bécsi vizsgálatok, budai fogva tartás és perek követték egymást. Megszületett Martinovics és társai felett az ítélet, amelynek nyomán 1795. május 20-án az akkori Generális kaszálón, a mai Vérmezőn kivégezték a mozgalom öt vezetőjét: Hajnóczy Józsefet, Laczkovics Jánost (1754-1795), Martinovics Ignácot, Sigray Jakabot (17607-1795) és Szentmarjay Ferencet (1767—1795). Június 3-án követte őket Oz Pál (1766-1795) és Szolártsik Sándor (1766-1795). A gyászos eseményt nevében őrzi a Vérmező, kiállításunkon jelképezi az a hóhérpallos, amellyel a kivégzéseket végrehajtották. Ismeretlen mester metszete örökítette meg a kivégzést, a képbe belekomponálva az úgynevezett „Martinovics-fát" (25. kép). Többeket, köztük a magyar szellemi élet jeles képviselőit - így Kazinczy Ferencet és Batsányi Jánost (1763-1845) - fogságra ítéltek, amiről Kazinczy Ferenc a Fogságom naplójában számolt be. A magyar nemesség, visszarettenve a franciaországi és hazai változásoktól, felsorakozott az udvar mögött. A Napóleon elleni háborúk során Magyarország is hadszíntérré vált. Napóleon hadseregében használt testőrségi szablya idézi fel a háborúkat. Napóleon kiáltvánnyal fordult a magyarokhoz, ajánlatát a magyar nemesség egyöntetűen elutasította. Az általuk indított utolsó nemesi felkelés 1809-ben, a győri csatában csúfos kudarcot vallott, amelyet Kaiser színezett litográfiája örökített meg az utókornak. A forradalom és a háború éveit francia forradalmi mártírgyűrűk - „Babette", „Marat et Lepelisie Martyrs de la Liberté. 1793", „Marty de la Liberté / Viata / Chasita / 1793" felirattal és az oroszországi napóleoni hadjárat emlékgyűrűje - idézik fel. A háborús események nyomán kialakuló konjunktúra, majd dekonjunktúra
