Körmöczi Katalin szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum történeti kiállításának vezetője 3 - A török háborúk végétől a Milleniumig - A XVIII-XIX. század története (Budapest, 2001)
10. TEREM Magyarország a XVIII. században (Németh Gábor - Aczél Eszter)
zatát képviselő, úgynevezett parasztbarokk almárium. A puhafából faragott szekrény polcain felvidéki fazekasoktól származó késő habán fajanszedények sorakoznak. A SZABAD KIRÁLYI ÉS BÁNYAVÁROSOK ÉLETE A polgárság élete a szabad királyi és bányavárosok hagyományos keretei között zajlott. A nagyrészt német eredetű polgárság elsősorban kereskedelemmel és iparűzéssel foglalkozott. Sok település, köztük a püspöki székhelyek és mezővárosok földesúri fennhatóság alatt maradtak, jóllehet az urbanizáció szintjében mérsékelt előrelépés tapasztalható. A Habsburg gazdaságpolitika és vámrendszer diszkriminálta ugyan a magyar kereskedelmet és ipart, de gazdasági fejlettségi szintjének megfelelő, felvevőpiaci és agrárellátó szerepet szánt az országnak. A szarvasmarha-, bor- és gabonakivitel jelentősége ebben az évszázadban is megmaradt. A bányászat kincstári kezelésben volt. A XVIII. században általános változás figyelhető meg az életmód és kultúra területén. Ennek szembetűnő jelei mutatkoznak meg a barokk városképben. A hódoltság idején elpusztult városok barokk stílusban épültek újjá, a háborúktól megkíméltek pedig a régi városfalak között, plébánia- és szerzetesrendi templomokkal, a barokk építészet jegyeit viselő főúri palotákkal, polgárházakkal és középületekkel gyarapodtak. Az új stílusban épült fel Buda és Pest mellett számos egykori hódoltságbeli város. A püspöki székhelyeken nagyarányú építkezések indultak meg. Eger, Veszprém, Szombathely, Vác, Székesfehérvár arculatát mindmáig meghatározzák az ekkor emelt egyházi épületek: székesegyházak, püspöki, kanonoki paloták, szemináriumi épületek. A magyarországi katolikus egyház központja egy ideig még az egyetemnek és más oktatási intézményeknek otthont adó Nagyszombat maradt. Pozsony a koronázások és kormányhivatalok barokk palotákkal gazdagodó székvárosa volt. A W. F. Bernhardt (16901778) rajzai után készült városi látképek híven ábrázolják a bekövetkezett változásokat. Az egykori brassói városháza toronyórájáról származnak az aranyozott rézlemezekből domborított díszítmények: a napszakok változását szimbolizáló sugárkoszorúval övezett nap- és holdarc, valamint az óramutatókhoz tartozó jobb és bal kéz. A naiv bájú óraelemek Marius Lang helyi mester alkotásai 1774-ből. A polgári háztartások edényei kerámiából, ónból és rézből készültek. A Felvidéken tovább éltek a habán keramikus hagyományok. A polgárság és nemesség igényeinek kielégítésére a földesúri birtokközpontokban fajansz-, a század végétől keménycserép-manufaktúrák létesültek. A városok céhekbe tömörült kézművesei kezéből kerültek ki az ötvöstárgyak, a nagyobb városokban megtelepült kannagyártók munkáit dicsérik az ónedények. Az igényesebb tárgyi környezetet és életnívót bizonyítják a patikaedények. A polgári élet tárgyai mellett különös asztaldísz vonja magára a tekintetet. Barokk stílusú, aranyozott ezüsttalapzaton termésércekből megformált bányahegy emelkedik a bányászat munkálatait megjelenítő makettszerű jelenetekkel. Segítségével képet alkothatunk a korabeli bányaművek szerkezetéről és berendezéséről. 1734-ben készült, hasonló kivitelű és anyagú ötvösművek jelentékeny számban maradtak fenn. Az ezüstből domborított bányászsüveg jelvények szintén a magyarországi bányavárosok emlékanyagához tartoznak. Végezetül a városi önrendelkezés és írásbeliség sokatmondó jelképei, a soproni és lőcsei városi magisztrátusok pecsétnyomói következnek. A nagyméretű állóóra az erdélyi Nagyszebenből származik, aranyozott faragások díszítik, Edward Speer helyi mester alkotása.
