Körmöczi Katalin szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum történeti kiállításának vezetője 3 - A török háborúk végétől a Milleniumig - A XVIII-XIX. század története (Budapest, 2001)

10. TEREM Magyarország a XVIII. században (Németh Gábor - Aczél Eszter)

A „MAGYAR BAROKK TÁRSADALMA": VALLÁSI FELEKEZETEK A XVIII. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON A XVIII. századi Magyarországot a római katolikus egyház döntő befolyása jellemezte. A Habsburg-hatalom a birodalmon belül a katolikus vallás hegemóniájának biztosítására törekedett. A század a katolikus egyház nagyméretű újjászerveződésének időszaka. Az arisztokrácia soraiból kikerülő főpapság továbbra is vezető politikai és közigazgatási funkciókat töltött be. Az uralkodói abszolutizmus új püspökségek alapításával tette hatékonyabbá a római katolikus egyház szervezetét. Egyházpolitikai reformjait kiterjesztette más felekezetekre is. A szerzetesrendek közül a jezsuitáknak jelentős szerepe volt a rendi nemesi „nemzeti" öntudatot meghatározó Regnum Marianum - Magyarország Mária és Szent István országa - eszmerendszerének kiteljesedésében. Jelentőségük a rend 1773-ban történt feloszlatásáig a tudományos életben, oktatásban egyaránt számottevő. Mellettük mind nagyobb szerepre tett szert a piarista, azaz kegyes tanító rend. A nagy múltra visszatekintő bencéseken kívül említést érdemel a falusi és mezővárosi lakosság vallási gondozásával foglalkozó ferences rend. A XVIII. század elejéről származó püspöki ornátus a barokk főpapi pompát reprezentálja (75. kép). Az arannyal átszőtt, selyem-, arany- és ezüstfonalas hímzéssel díszített kazula jellegzetes, XIV. Lajos korának stílusát felidéző barokk alkotás. Kiegészítőivel együtt az egykori trencséni jezsuita, később kegyes tanító rendi kolostorból származik éppúgy, mint az intarziás díszű, finom ívű oromzattal koronázott vitrinszekrény. A polcokat megtöltő aranyozott ezüst ereklyetartók a magyar szentek és a jezsuiták által kedvelt szentek (Szent Ignác, Borroméi Szent Károly, Gonzaga Lajos) kultuszának emlékei. A barokk ötvösművészet kimagasló alkotásai az áldozókelyhek és a misekannák. A katolikus egyház szakrális tárgyai közül feltétlenül említést érdemel a baldachinos házi oltárka, Johann David Saler augsburgi ötvös remeke az 1712-1715 közötti évekből. Magyar szentek (Szent István, Szent Imre, Árpád-házi Szent Erzsébet) legendájából vett jelenetekkel díszített gyönyörű zománcképek láthatók az 1729-1782 között Lőcsén működő Szilassy János ötvös kelyhén (14. kép). A rokokó aranykelyhet és paténát Mária Terézia ajándékozta jezsuita gyóntatójának. A filigrán és zománctechnika remeke az ötvösművű imakönyvborító. Az ezüst fogadalmi képecskéket (votivokat) a betegségükből felépültek, szerencsésen hazatértek, vészből megmenekültek ajándékozták hálából védőszentjeik oltáraira. A katolikus egyház döntő súlya mellett Magyarországot a vallási sokféleség jellemezte. A soknemzetiségű országban a protestáns egyházak közül a magyar lakosság körében legnépesebb a református egyház volt, amely nagy múltú iskolákat tartott fenn. A III. Károly által 1731-ben az országgyűlés megkerülésével közzétett, róla elnevezett vallásügyi rendelet (Carolina Resolutio) alárendelt helyzetbe kényszerítette a protestánsokat, korlátozta vallásgyakorlatukat, a hivatalviselést pedig katolikus eskü letételéhez kötötte. A református egyházat kenyérosztó tányér, hazai és augsburgi műhelyekben készült úrasztali poharak és úrvacsoraserleg képviseli. A protestáns felekezetek közül feltétlenül említést érdemel az evangélikus vagy lutheránus egyház, amely főként a városok német eredetű lakossága körében lelt híveket. Erdélyben jelentős szerepe volt az unitárius egyháznak. A szerb, délszláv, román népesség a Róma irányítását el nem ismerő görögkeleti (ortodox) felekezethez tartozott, amelynek sajátos emlékei az ezüstfiligránba foglalt, aprólékosan faragott puszpángfa, úgynevezett Athosz-hegyi keresztek. Az artopho-