H. Kolba Judit szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum történeti kiállításának vezetője 2 - Az államalapítástól a török kiűzéséig - A XI_XVII. század története (Budapest, 2005)
6. TEREM - Magyarország három részre szakadása. A török hódoltság (XVI. század második fele - XVII. század) (Gerelyes Ibolya)
6. TEREM Magyarország három részre szakadása. A török hódoltság (XVI. század második fele-XVII. század) Kiállításunk három teremben mutatja be azt a mintegy kétszáz évet átölelő időszakot, amelyet a török hódoltság korának, szoktunk nevezni. Az elnevezés abból fakad, hogy az ország határainál jóval korábban megjelenő, világuralomra törekvő Oszmán Birodalom ekkor veti meg lábát végérvényesen a Magyar Királyság területén, s határozza meg döntő mértékben annak sorsát egészen a XVII. század végéig. A megosztottság következtében három különböző arculatú és a kölcsönhatások ellenére - eltérő kulturális értékeket reánk hagyó országrészről van szó. Az oszmán uralom alá kerülő központi területek emlékei láthatók ebben a teremben. A XVI. századi reneszánsz emlékek egy része - technikai okokból - a hódoltsági anyagon belül kapott helyet. Nándorfehérvár eleste (1521) és a déli magyar végvárvonal török kézre kerülése (1521-1524) után az Oszmán Birodalom előtt megnyílt a lehetőség Buda elfoglalására. Az 1526. augusztus 29-i mohácsi ütközetben a 25 000 fős magyar sereg döntő vereséget szenvedett /. Szüle jrnan szultán (1520-1566) 80 000 katonát számláló hadától. A csatában Magyarország had- és kormányszervezete pótolhatatlan veszteséget szenvedett. Az uralkodó //. Lajos (1516-1526) menekülés közben a megáradt Csele patakba fulladt, a csatatéren hét főpap és 28 magyar főúr maradt holtan. A mohácsi csatavesztés után jól láthatóan kirajzolódtak azok az erővonalak, amelyek mentén az ország később három részre szakadt. Azzal, hogy a magyar rendek két királyt választottak Szapolyai János erdélyi vajda (1526-1540), illetve Habsburg Ferdinánd osztrák főherceg, cseh király (1526-1564) személyében, megindult az ország felbomlásának folyamata. Buda, az ország székvárosa, 1541-ben került végleg török kézre. Az ezt követő években, 1566-ig, egyre növekedett a középkori Magyarország testébe vágott 53 török ék. Az 1568-ban /. Miksa király (1564-1576) és //. Szelim szultán (15661574) által megkötött drinápolyi békeszerződés tudomásul véve az 1552. és 1566. évi török foglalásokat, a tényleges állapotokat rögzítette. E békekötés azt is jelezte, hogy belátható időn belül nincs lehetőség a török kiűzésére, az ország területi egységének helyreállítására. A Szapolyai- és a Habsburg-dinasztia 1570-ben, az ún. speyeri szerződésben rendezte viszonyát: Erdély oszmán függésben, de belügyeit önállóan intéző külön országgá vált, ám elismerte az egykori ország nyugati és északi részét, az ún. királyi Magyarországot birtokló Habsburg-házi magyar király fennhatóságát is. A MOHÁCSI CSATÁTÓL A SPEYERI EGYEZMÉNYIG (1526-1570) A kor bemutatása a nemzeti tudatunkban máig meghatározó szerepet betöltő mohácsi csatával kezdődik. A hősi halált halt magyarokra és az idegen zsoldosokra emlékeztet a mohácsi csatatéren feltárt tömegsírok fényképe. Ugyancsak ehhez az eseményhez kapcsolódik az ún. kölesdi kincs. A hagyomány szerint a negyven ezüstpoharat és -serleget tartalmazó faláda a Tolna megyei Kölesd birtok melletti Duna-parton került elő. A kincslelet két darabján is szerepel a poharak tulajdonosának, a mohácsi csatában elhunyt Ákosházi Sárkány Ambrusnak, Pozsony, majd Zala vármegye főispánjának neve. Feltételezzük, hogy a kölesdi faládában a mohácsi táborból visszaküldött edényekre lelt a kései utókor. A török nézőpontot egy miniatúra másolata képviseli, amely a Szulejmán szultán életének eseményeit tárgyaló, 1558-ban készült oszmán krónikából való. Ennek festői minden bizonnyal pontos ismére-
