H. Kolba Judit szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum történeti kiállításának vezetője 2 - Az államalapítástól a török kiűzéséig - A XI_XVII. század története (Budapest, 2005)

4. TEREM - Falvak és városok a XV. század második felében - a XVI. század elején (Biczó Piroska)

4. TEREM Falvak és városok a XV. század második felében a XVI. század elején A középkori európai árucsere-forgalomba Magyarország nyersanyagaival és élelmiszerekkel kapcsolódott be. A nyersanyagkivitel kezdetben a magyarországi ércbányák termelésén nyugodott, a marhakereskedelem és a borkivitel emelkedésével azonban a mezőgazdaság mind nagyobb arányban részesedett a külkereskedelemben. E gazdasági és kereskedelmi helyzetből fakadóan Magyarország a középkorban mindvégig agrárország maradt, ez nyomta rá bélyegét településeire és településszerkezetére is. A XV. század elején az ország belsejében elhelyezkedő főváros, Buda után a legjelentősebb városok, a külkereskedelmi forgalom irányának megfelelően, a nyugati és az északi országhatár közelében feküdtek. Országrésznyi területek, mint a Dél-Dunántúl és az Alföld „igazi" város nélkül maradtak. A XV. század második felében a megnövekedett agrárexport súlyponteltolódást okozott, és végső soron ez áll Buda és Pest felemelkedése mögött is. Székesfehérvár jelentősége növekedett. Szeged királyi mezőváros, egy hatalmas, urbanizáció nélküli tájon, 1498-ban emelkedett a szabad királyi városok sorába. Ugyanekkor a nyugati határszél városai hanyatlásnak indultak. Külön csoportot alkottak a bányavárosok, és fontos gazdasági és kulturális központok voltak az ország délkeleti részén a szász városok. Ezeknek a településeknek a külkereskedelme elsősorban a román vajdaságok felé irányult. A kisebb körzetek árucseréjének lebonyolításában a földesúri városoknak, a különböző kiváltságokkal, piac- és vásártartási joggal rendelkező mezővárosoknak volt szerepe. Lakosságuk főként mezőgazdasággal foglalkozott. A XV. század második felére már nem a mezővárosok számának növekedése, hanem azok megerősödése jellemző. Ezt jelzi e települések lélekszámának és kereskedelmi szerepének megnövekedése, a kézművesek 19-20 százalék körüli számaránya. FALU ÉS MEZŐVÁROS Az ország lakosságának legnagyobb része falvakban élt. A XV. századra, a nyomásos gazdálkodás elterjedésével, eltűntek a korábbi, nagy kiterjedésű, laza szerkezetű települések. Helyettük utcasorokba - gyakran csak egy utcasorba - rendeződő házakból álló falvak alakultak ki. A falu, de sokszor a mezőváros egyetlen kőépülete még a XV. században is a templom volt, esetleg a plébánia és - ha volt - a földesúr kúriája, kastélya. A XV. században a falvak, különösen a birtokközpontok és a mezővárosok korábbi századokból származó templomait átépítették, bővítették. Ilyen átépítést tanúsít a kis Sarvaly falu templomának gótikus sekrestyeablaka is. A település templomának méretét, művészi színvonalát és kapcsolatait a birtokos gazdasági ereje, reprezentáció iránti érzéke és a népesség száma határozta meg. A szepességi Csütörtökhelyen Szapolyai Imre örökös szepesi főispán - később az ország nádora - által építtetett kétszintes kápolna bécsi művészeti kapcsolatokat mutat. A Mátyás-kori késő gótikus udvari művészet stíluskörét reprezentálja a Báthori István erdélyi vajda nyírbátori birtokközpontjában felépített Szent György-plébániatemplom, amely egyben az építtető temetkezési temploma is volt. Az ország egyes területeinek építészetében a környék jelentősebb épületeinek mint helyi előképeknek kimagasló szerepe volt. A csíkrákosi templomot az 1460-as években építették át. Keleten a templomot sokszögű gótikus szentéllyel bővítették, nyugati homlokzata elé pedig hatalmas, alsó résablakai révén védelemre, emeleti széles ablakai révén pedig a környék kémlelésére alkalmas tornyot építettek. Ez a toronytípus a marosvásárhelyi ferences templom példájára terjedt el a székelyek között Csíkban és Gyergyóban. Erdélyben az 1430-as évektől ismétlődő török betörések ellen a XV. század közepétől kezdve a templomokat fallal