Garam Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője - Kelet és Nyugat határán - A magyar föld népeinek története (Budapest, 2005)

1. TEREM - Az őskőkor és az átmeneti kőkor (Kr. e. 400 000-Kr. e. 6000) (T. Dobosi Viola)

1. TEREM Az őskőkor és az átmeneti kőkor Kr. e. 400 000-6000 A régészeti kiállítás első terme az őskőkor/paleolitikum (ógörög eredetű szavakkal: palaiosz = ős, lithosz = kő) eseményeit, leleteit mutatja be. Az őskőkor az első, tudatosan formált eszköz elkészítésének misztikus időpontjával kezdődött. Több százezer évig tartott. A pontos időtartam a szerint változik, hogy a legkorábbi emberi településre utaló hiteles lelet az adott területen mikorra keltezhető. A vége bizonyos: 12 ezer évvel ezelőtt, az utolsó jégkorszakkal együtt ért véget. A korszakváltás egyben a holocén (geológiai jelenkor) kezdetét is jelzi. A Föld történetében többször is bekövetkező lehűlések közül az utolsó jégkorszak volt az ember biológiai kialakulásának és a szervezett társadalom létrejöttéhez vezető út első szakaszának ideje és színtere. Csillagászati események, a földfelszín gyors és erőteljes alakulása gyökeres változásokat eredményeztek az éghajlatban. Több év-tízezredes ciklusokban enyhe, csapadékos, illetve száraz, zord időszakok váltogatták egymást. A változó körülményekhez való folyamatos és sikeres alkalmazkodás az ember biológiai és társadalmi fejlődésének gyorsulását eredményezte. Az emberi történelem eme leghosszabb időszakában a közösségek fennmaradását a vadászat és a gyűjtögetés biztosította. Az élelemszerzés bármely módja kap is időlegesen nagyobb hangsúlyt, mindig az emberi beavatkozás nélkül megtermett javak mennyisége és a felhasználás mértéke közötti kényes egyensúly maradt az életben maradás záloga. A Kárpát-medencébe érkező legelső emberek (Homo erectus) már ismerték s hasznosították az egyik legnagyobb hatású természeti erőforrást, a tüzet. Évezredek múltán szellemi és fizikai képességeik gyarapodtak, kezük egyre finomabb munkafolyamatok elvégzésére vált alkalmassá. Eszközeiket kovaféleségekből pattintgatták, fából, agancsból, állatcsontokból vésték, faragták. Az őskőkor közepe a neandervölgyi emberek korszaka volt. Az idő haladtával új igények jelentkeztek, eszközkészletük ennek megfelelően gazdagodott, szépült. Barlangokban vagy mesterséges lakóépítményekben húzták meg magukat. Halottaikat eltemették. Régészeti hagyatékukból olyan leletek is előkerülnek, amelyek az életben maradáshoz már nem szükségesek. Ezek a tárgyak a közvetlen tapasztaláson túli világ megértésének igényét, újonnan jelentkező szellemi szükségleteket jelképeznek. A jégkorszak késői szakasza a vadásztársadalmak virágkora volt. A települések leletei eredményes vadászatokról, messzi tájakat összekapcsoló cserékről tanúskodnak. Szép tárgyaik, hangszereik, elragadó művészetük gazdag szellemi életük hagyatéka. Az együttműködő közösségek összetartozásának erejével az utolsó zord évezredek sikeres túlélői voltak. 1. AZ IDŐ A Föld 4,5 milliárd éves. Ha ezt a mérhetetlennek tűnő időt egy évnek ábrázoljuk, egyetlen másodperc kb. 146 évnek, egyetlen perc 8753 évnek, egyetlen óra 525 114 évnek s egyetlen nap már több, mint 12 millió évnek felel meg. így tehát december elején jelentek meg az első szárazföldi növények, december közepe táján a dinoszauruszok. Szilveszter napján, annak is az estéjén, kilenc óra tájban tűnnek föl az első, embernek nevezhető lények. A Föld történetből mindössze az utolsó néhány másodperc az Ember hosszú és küzdelmes gyermekkora. Előzménye a főemlősök biológiai törvények megszabta, évmilliókig tartó evolúciója, amelynek eredményeképpen megjelent az emberős. Ennek a fejlődésnek 8 millió éves képviselője volt az a lény, amelynek maradványait Rudahányán az 1970-es években megtalálták. Az őstörténet pedig abban a pontosan talán soha meg nem határozható pillanatban veszi kezdetét, talán kétmillió évvel ezelőtt, amikor egy időben és térben távoli ősünk, valahol Afrika szívében, elkészíti az első eszközt. A korszak hazai jelképe a mi „elsőnk". Az első tárgyat, amelyet már őskőkorinak hatá-