Garam Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője - Kelet és Nyugat határán - A magyar föld népeinek története (Budapest, 2005)

8. TEREM - FOLYOSÓ - Az avarkor (567/68-804) (Garam Éva)

AZ AVAR KORI ÉLETMÓDRÓL ÉS MESTERSÉGEKRŐL 6a. ÉLETMÓD Az avar háborúkról, követjárásokról, békekötésekről sokszor tudósítanak a bizánci és frank történetírók, de keveset írnak az avarok mindennapjairól. A gyér híradásokat azonban kiegészíti az aprólékos kutatómunkával szóra bírható, páratlanul gazdag régészeti emlékanyag. Az avar életmódról, a mesterségek fejlettségi szintjéről, a férfi és női viseletről, az ékszerekről, a művészi ízlés eredetéről és változásairól, a mindennapi élettel és a túlvilággal kapcsolatos hiedelmekről, szokásokról, a szellemi élet sajátosságairól, az avar kori zene és írás meglétéről a Kárpát-medence több mint 200 lelőhelyén feltárt 50000 sír leletei és az utóbbi évtizedek telepásatásai tudósítanak. A sírok, temetők, azokon belül a sírok, sírcsoportok elhelyezkedése egyértelműen megrajzolja az avar társadalmi szerkezetet. Magános sírokban az aranytárgyakkal eltemetett vezetők, temetőkben, nemzetségi sírcsoportokban, majd soros elrendezésben a köznép. A túlvilágról vallott hit szerint az elhunyttal eltemették ingóságait, a társadalomban betöltött rangjátjelző tárgyait, ruházatát, annak ékességeivel, övével/öveivel, fegyvereit, asztali edényeit és alkalmanként - felkantározott hátaslovát. A sírokba belehelyezték a mindennapi élet eszközeit is, a munkaeszközöket és a szellemi életre utaló tárgyakat egyaránt. A Kárpát-medencei telepek (és a hozzájuk tartozó temetők) szerint az avarok állandó földművelésből, állattenyésztésből, pásztorkodásból, halászatból, vadászatból éltek. Az avarság a 8. században hasonló gazdasági és társadalmi fejlettségi szinten volt, mint a 6—7. századi Meroving kori falvak népei a Duna felső folyásának vidékein. A kora avar kor kis lélekszámú a«/jait (erre a kevés sírból álló temetőkből következtethetünk) a 7. század közepe táján a nagyobb, állandó telepek váltották fel. A temetőket a telepek közelében nyitották. A kis alapterületű, félig földbe mélyített, nyeregtetős házaikban kőből épített tűzhelyek adtak főzésre lehetőséget, ill. meleget a hideg évszakokban. A házak között a szabadban álló kemencék, vermek, hulladékgödrök egységet alkottak a házzal. A vizet árkokkal vezették el. A házak összessége állandó telepet, falut alkotott, ami a paraszti életforma egyik feltétele és sajátsága. A veremlakások mellett biztosan voltak fából épült házak, paloták is. Baján kagán felesége részére még fürdőt is építtetett, és a Dunántúl területén előkerülő városi kultúra emlékei, pl. az összecsukható vasszékek, szintén nagyobb, tágasabb, kényelmesebb lakhelyet tételeznek fel, ill. bizonyítanak. A kis vidéki falvak náddal, zsúppal fedett házai gyakran leéghettek, vagy elhasználódásuk után lakóik újjáépítették. A lakóházak alapjainak feltárásakor olyannyira kevés leletanyag kerül elő, hogy ez alapján a házak tervszerű elhagyására, kiürítésére következtethetünk. A telepek leletei, az agyagedények számtalan eltört darabja, néhány fémtárgy és a nagy mennyiségű állatcsont, amelyből az étkezési szokásokra kapunk adatokat, inkább a házak közötti hulladékgödrökből kerülnek napvilágra. Mezőgazdaság: a megtelepedett avarság legalábbis a Dél-Dunántúlon - ekével szántott, a földet kisméretű, rövid nyelű ásókapával lazították. Gabonát, kölest, lent és kendert termesztettek, amit sarlóval arattak le. A gabonát malomkövek között őrölték meg, a nagyobb tömegű, gumós, fejes terményt vágókéssel aprították. Állattenyésztés, állattartás: az állattartó pásztorok számára elengedhetetlen pásztorkészség: a vaskés afenőkővél, a tűz csiholására szolgáló csiholó, fcovadarabok, (a tapló elenyészik a talajban) általánosak a férfiak sírjaiban. A készséget tarsolyban tárolták, a vászon- vagy bőrtarsolyok csontzárai utalnak erre. A korai időszak nagytestű háziállatai (ló, szarvasmarha) mellé a megtelepedés után a kisebb állatok serege népesítette be a karámokal, legelőket. Sertést, juhot, kecskét, baromfit tar-