Garam Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője - Kelet és Nyugat határán - A magyar föld népeinek története (Budapest, 2005)

6. TEREM - A római kor (Kr. u. 6-Kr. u. 420) (Kocsis László-Tóth Endre)

ben, tógában ábrázolták, az asszonyok a 2. század végéig általában megőrizték ősi viseletüket. A markomann-kvád háború viszontagságai azonban az őslakosság társadalmát átalakították, és a romanizáció menetét felgyorsították. Az őslakosság kultúrájának emlékeit főleg a fazekasság és a női viseleti tárgyak képviselik. Mindkét csoport a helyi és a római formák, valamint a fejlett római kézművestechnika egymásra hatásából jött létre. Az 5. vitrinben a tartományban előállított kerámia- és ötvöstárgyak láthatóak: Resatus fazekas pecsétlővel díszített szürke tányéra, a domborműves díszű import kerámiákat másoló Pacatus táljainak töredékei. Az őslakosok lányai és asszonyai a felső ruhájukat a két vállon bronzból és ezüstből készült, áttört díszű, esetenként aranyozott és féldrágakövekkel díszített ruhakapcsoló tűkke\ (fibulákkal) fogták össze (68. kép). A helyi és a római anyagi és szellemi műveltség összefonódását különösen jól példázzák a dunántúli, kocsival történt temetkezések. Amíg a helyi lakosság egy része a római módra állított sírsztélékre faragtatta ki a ló vontatta két- vagy négykerekű kocsit, a Kelet-Dunántúlon sorra kerültek elő a halottakkal a temetkezés alkalmával elásott díszkocsik (Környe, Zomba, Nagylók, Kozármislény, Budakeszi). A kocsitemetkezések egyaránt jelzik a közösség hiedelmét a halott túlvilági utazásáról és az elhunyt vezető állását és gazdagságát a földi életben: megtehette és módja volt a költséges lemetkezésre. A 6-7. vitrinben a Budakeszin feltárt, eddig leggazdagabb kocsisír leletei láthatóak (69. kép). A 8. vitrin a korábbi kocsitemetkezések kiemelkedő darabjait mutatja be, közöttük a Szomor-somodorpusztai sírból származó háromlábú bronzasztait (tripus), a hozzá tartozó bronztálal, a rituális kézmosókészletet, a kancsót és a paterát. A 9. vitrinben az Atta nevű azalus származású katona Kr. u. 148-ban kiállított, katonai szolgálatból elbocsátó okmánya, valamint elrejtett családi kincsei láthatóak (ászári kincs 70. kép). 10-12. URBANIZÁCIÓ ÉS VÁROSI ÉLET A római civilizáció megjelenése a természeti környezet korábban soha nem látott átalakításával járt együtt. A tölgyerdőkkel borított Pannoniában az úttöltések megépítéséhez kőre, kavicsra és földre volt szükség. Az építkezésekhez - akár kőből, akár téglából végezték kőbányákat és agyaglelőhelyeket kellett találni és megnyitni. A kitűnő minőségű és tartós téglák kiégetéséhez roppant mennyiségű fűtőanyagra volt szükség. Mivel a rómaiak szenet nem bányásztak, fűtőanyagot csak az erdők irtásával állíthattak elő. A római császárkor gazdasági alapját, a lakosság megélhetésének fő forrását a mezőgazdaság jelentette. A letelepített veterán katonák földet kaptak: művelhető szántóföldekre volt szükség. Végül a tartományban a katonaság és családjaik számára a korábban megszokott lakókörülményeket kellett biztosítani, azaz a római államberendezésnek megfelelően városokat kellett alapítani. A birodalom városok hálózatából állt; a városhoz kiterjedt, megyényi méretű művelhető és mezőgazdaságilag hasznosítható földek tartoztak. Az építkezésekhez, a téglagyártáshoz, valamint a lakóházak fűtéséhez hatalmas mennyiségű fára volt szükség, amely folyamatos erdőirtásokhoz vezetett. A még több termőföld biztosítására néhol vízszabályzó csatornákat ástak ki, és mocsarakat csapoltak le. A katonai táborok mellett kisebb-nagyobb lakónegyedekben a családtagok éltek, mivel a táboron belül nem lakhattak. A legiótáborok mellett polgári települések is kialakultak, amelyek később városi rangot nyertek. A városi településeknek két típusa létezett. A municípiumok lakói közül csak a vezető réteg rendelkezett polgárjoggal; a coloniák lakói római polgárok voltak. A tehetősek a városok körül a birtokaikon kisebb nagyobb farmgazdaságokban éltek, amelyek a lakóépületből, fürdőből, gazdasági építményekből és az élelmiszer tárolására alkalmas raktárakból álltak. A lakóházak belsejét a tulajdonos vagyoni helyzetétől függően látták el falfestményekkel, mozaikokkal. A római típusú települések mellett - első-