Garam Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője - Kelet és Nyugat határán - A magyar föld népeinek története (Budapest, 2005)

6. TEREM - A római kor (Kr. u. 6-Kr. u. 420) (Kocsis László-Tóth Endre)

látásra, amit a mozgó hadsereg is támaszpontként használt (Környe, Ságvár, Alsóhetény, Keszthely-Fenékpuszta). A limes mentén számos hídfőállást emeltek a hadsereg biztonságos átkelésének és talán a kereskedők ellenőrzése érdekében. A többé-kevésbé békés évtizedek után, 374 nyarán az aquincumi helytartó ügyetlen külpolitikai lépései súlyos válsághelyzetet teremtettek. Szarmata és kvád támadás érte a Dunántúlt. A betörés és több hónapig tartó ellenséges megszállás már a nyitányát jelentette annak az öt évtizednek, amelynek végeredményeként megszűnt a római uralom a Dunántúlon. Az Ázsiából nyugatra törő hunok népmozgalmat indítottak el a Fekete-tenger északi vidékén, és fokozatosan a birodalom határához szorították az ott élő népeket, akik Pannonián keresztül pusztítva, rabolva vonultak délnyugatra és a gazdagnak vélt itáliai városok felé. A Dunántúl sorsa megpecsételődött. A római vezetés 430 körül Valeria tartományt átadta a hunoknak, a még el nem menekült lakosságot pedig Délnyugat-Pannoniába telepítették át. A birodalom tekintélye megőrzésére Valeria Media néven egy új, a birodalom legutolsó tartományát jelölték ki a menekültek számára. Valeria átadásával azonban a limes erővonala megnyílt: a hunok és szövetségeseik előtt szabad volt az út a tartomány belsejébe. A római kori földrajzi nevek eltűnése jelzi, hogy a KeletDunántúlon a lakosság elmenekült vagy elpusztult. A Nyugat-Dunántúlon azonban katasztrofális népességpusztulás nem következett be, mert számos földrajzi név megőrizte római eredetét (Zala, Marcal, Rába, Sabaria, Wien stb.). A kiállítás a régészeti tárgyak és a rekonstrukciók segítségével szemlélteti azt a változást, amely az őslakosság életmódjában a provinciális időszakban bekövetkezett, és bemutatja a pannóniai társadalom katonai jellegét és anyagi kultúrájának emlékeit. ,y4 birodalmat körben nagy táborok veszik körül, amelyek őrzik földjét és tengerét, akár egy birtokot" - írta a 2. század közepén Appianos, a magas rangú hivatalnok és történetíró. A falak mögött béke honol, virágzik a jólét, a 91 határokon kívül azonban nincs méltó emberi életlehetőség. „Mennyi barbárt rekesztettünk ki" a birodalomból - örvendezett a karthágói keresztény író, Tertullianus a 3. század elején. A kiállítás római és barbár termét nyitó erődrészlet egyaránt jelképezi a birodalom zártságát, a katonai táborok kapuját és a kívülre zárt népeket. 1-4. A KATONASÁG ÉLETE A kezdetben a birodalmi határra vezető utak mentén állomásozó katonaság a Kr. u. 1. század közepétől fokozatosan felvonult a Dunahatárra, és megépítette a táborait. Az 1. század végére mind a négy legio, amely egyenként 5-6 ezer fős állománnyal a pannóniai hadsereg törzsét képezte, a hosszú tartományi és birodalmi határ nyugati szakaszán, a germán fronton (Vindobona-Bécs, Carnuntum-Deutschaltenburg, Brigetio-Komárom-Szőny), a legkeletibb, aquincumi legio a germán és szarmata front határán állomásozott. A légiók elhelyezése jól mutatja, hogy a katonai felső vezetés elsősorban az északi, gennán népek felől érkező támadással számolt. A keleti Duna-vonalra, a szarmata frontra ezért nem állítottak légiót. A legiótáborok között, a domborzat által meghatározott kedvező helyen létesítették a segédcsapattáborokat, köztük őrtornyok sorakoztak és biztosítottak figyelőszolgálatot, őrizték a táborok biztonságát, segítették elő a hírközlést. A légiókban római polgárok teljesítettek 20 évig tartó katonai szolgálatot. A segédcsapatokba az őslakosok közül soroztak, akik a 25 éves katonai szolgálat után az elbocsátásuk alkalmával polgárjogot nyertek. A légiók, a gyalogos (cohors) és lovas (ala) egységek táborai hasonló alaprajz szerint épültek, a méretük azonban a legénység létszáma szerint különbözött. A legiotáborokban mintegy 5-6000 katona szállását kellett biztosítani. A négyszögletes táborokat védőárok fogta körbe, és mind a négy oldal tengelyében egy-egy kapu nyílt. Az 1. században legfeljebb csak a legiótáborok fa-