Garam Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője - Kelet és Nyugat határán - A magyar föld népeinek története (Budapest, 2005)

5. TEREM - A vaskor. Szkíták, Hallstatt-kultúra (Kr. e. 800-Kr. e. 450) (Kemenczei Tibor)

A szigünnák által benépesített vidék Hérodotosz szerint a vénetekkel volt határos. Ez a vidék csak a Tiszatáj lehetett, amelyet a Duna választott el az illír—vénét kultúrkörhöz tartozó Dél-Dunántúltól. A Kr. e. 5. század utolsó évtizedeiben nyugatról kelta népcsoportok nyomultak be a Kárpát-medence északnyugati részére, majd a Dunán átkelve elérték az Alföld északi felét is. A következő század folyamán a kelta terjeszkedés felszámolta a szkíta kultúrájú népesség önállóságát, azonban egyes tájegységeken a helyi lakosság a kelta uralom alatt szinte zavartalanul folytatta életét. Települések, gazdaság A szkíta kori települések helyén jelentősebb feltárás csak néhány helyen történt. A NyíregyházaM andabokor mellett végzett feltárás félig földbe mélyített, agyaggal tapasztott sövényfalú, cölöpökön nyugvó szalmatetős házak maradványait hozta a felszínre. A telepásatások során talált állatcsontok a legnagyobb számban a szarvasmarhákhoz és a lovakhoz tartoztak. Ez azt bizonyítja, hogy lakóik gazdálkodásában a legelőváltós pásztorkodás fontos szerepet játszott. Az alföldi szkíta kori népesség lótartásának jelentőségéről nemcsak leletek, a településeken kiásott állatcsontok, hanem a temetőkben feltárt lótemetkezések (Szentes-Vekerzug), vaszabiák is vallanak. A földművelésről az eddigi ásatások kevés adatot szolgáltattak. Ennek fontosságát a gazdálkodásban a sírokba elhelyezett gabonaőrlőkövek mutatják. A temetkezésekből előkerült nagyszámú vastárgy azt bizonyítja, hogy a vasművesség igen magas szinten állt. A nyersanyagot az Északi-középhegységben találták meg, ahol a felszín alatti gyepvasérc-előfordulások könynyen kitermelhetők voltak. Az egész Alföld lakosságát a hegyvidéki vaskohók, kovácsműhelyek látták el vasfegyverekkel, -eszközökkel. A kovácsmesterség, lótartás a széles körű kereskedelem létrejöttéhez teremtett alapot. Dél felé az Alföldről a fő kereskedelmi útvonal a Vardar-Morava folyók völgyén át Görögországba, délkelet felé pedig az Al-Duna mentén Histriáig, Olbiáig, a Fekete-tenger melléki görög gyarmatvárosokig vezetett. A Dunától délnyugatra, nyugatra élt, a kelet-alpi, középdunai hallstatti kultúrába tartozó lakossággal folyamatos kapcsolat állt fenn. Az alföldi mestereknek számos munkája jutott el nyugatra, délre, így lószerszámzat, fegyverzet, ékszerek, állatalakos tegezdíszek, csörgők, agyagpecsételők, korongon készült agyagedények. 2. TEMETKEZÉSEK EMLÉKEI Az eddig feltárt több mint két és fél ezer sír az Alföld-csoport népe temetkezési szokásainak sokrétűségéről tanúskodik. A halottak elhamvasztása vagy a zsugorított, nyújtott helyzetben való eltemetése egyaránt a rítus része volt. Több temetőben az ásatások lósírokat is a felszínre hoztak. A szkíta kort megelőző időszakban az Alföldön ismeretlen volt a lovak eltemetésének szokása. A Szentés-Vekerzugon kiásott különálló lótemetkezések a temetőben fekvő harcosok sírjaihoz tartozhattak. Az alföldi lótemetkezéseknek nemcsak a rítusa mutat egyezéseket a sztyeppéi szkíta sírokkal, hanem az ázsiai tarpán fajtához tartoztak az itt elhantolt lovak is. A Szentes-vekerzugi temető 13. sírjában két fel szerszámozott ló csontvázával együtt egy négykerekű kocsi vas kerékabroncsait, a kerékagyak vasalását is feltárták. A kocsi sírba helyezésének a szokása keletre, a kubáni térségbe vezethető vissza. Az egyik legjelentősebb szkíta kori temetkezésre Artándon bukkantak. Az ott talált szkíta vezér sírjából remekművű, értékes tárgyak kerültek a napvilágra: egy, a Kr. e. 570-560 körül a görögországi Spártában készített bronzedény, hydria, a kelet-alpi hallstatti kultúra egyik műhelyének a terméke, egy bronzbogrács, valamint bronz páncéling, pajzsdísz, vas lándzsahegy, fokos, aranylemez diadém, ruhadíszek, gyöngyök.