Garam Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője - Kelet és Nyugat határán - A magyar föld népeinek története (Budapest, 2005)

3-4. TEREM - A bronzkor (Kr. e. 2800-Kr. e. 800) (Szatmári Ildikó)

35. Agancsból faragott díszített zablapálca, Százhalombatta, Kr. e. 17-16. század területek kiterjesztését a főleg ökrök, később talán már lovak által húzott, fából készült négykerekű szekerek használata könnyítette. A bronzkor első felében a földműves szerszámok főképp szarvasagancsból készültek, az egyre ritkábban alkalmazott kőeszközök mellett a kőbaltával, kőékkel kombinált agancskapák, csont vágóeszközök uralkodtak. A Kr. e. 2. évezred közepétől ezeket egyre inkább a bronzból előállított sarlók, vésők, tokos balták váltották fel, ami lényegesen hatékonyabbá tette a termények betakarítását, feldolgozását. A vadászat és halászat megmaradt tárgyi emlékei a csontnyílhegyek, csonthorgok, hálőkötőtük. A csont és agancsfeldolgozás legszebb termékei az olykor gazdagon díszített szerszámnyelek, korongok, tőr markolat gombok. 4. A LÓ ÉS A KOCSI SZEREPE A BRONZKORBAN Az archeozoológiai kutatások szerint a lovak már a késő rézkor időszakában megjelentek a Kárpát-medencében, azonban a háziasított ló megjelenésével csak a bronzkor elejétől számolhatunk. A korszak nagy vívmánya - mely fontosságában a bronzöntéssel vetekedett - a ló felszerszámozásának, a lóvontatású kocsinak a felfedezése volt. Jelentősége vitathatatlan, mert új távlatokat nyitott a közlekedésben, kereskedelemben és hadviselésben. A lófogatolás legfőbb régészeti emlékei a telepeken előkerült csont zablapálcák (35. kép) és szíjelosztó lemezek. Ezek használata a Kr. e. 2. évezred első felében nagyjából egy