Garam Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője - Kelet és Nyugat határán - A magyar föld népeinek története (Budapest, 2005)

1. TEREM - Az őskőkor és az átmeneti kőkor (Kr. e. 400 000-Kr. e. 6000) (T. Dobosi Viola)

roztak meg, 1892-ben találták Miskolcon, a Szinva partján, Bársony János házának alapozásakor. Innen a beceneve: Bársony-házi szakóca (7. kép). Ennek a méretében, megmunkálásában azóta is felülmúlhatatlan tárgynak az előkerülését Magyarországon a tudományos őskőkorkutatás sikeres és lendületes évtizedei követték. A JÉGKORSZAK Egy-másfél millió évvel ezelőtt a két lábon járó, 8-900 cm'-es aggyal rendelkező, már egyszerű kőeszközöket készítő előember elindult Afrikából, hogy benépesítse a lakható világot. Eurázsiában a jégkorszak fogadta őket (8. kép). A Föld történetében többször bekövetkező lehűléseknek számos oka van. Legfontosabbak a Föld Nap körüli pályájának változásai. Ezek a csillagászati események pontosan kiszámítható ritmusban követik egymást: ez a jégkori időrend egyik alappillére. A Földet érő napsugárzás és a hőmennyiség eloszlását, a csapadékot hozó vagy szárító szélrendszerek átrendeződését a hegységek kiemelkedése is befolyásolta. Az eljegesedések leghidegebb évezredeiben, amikor az állandó szárazföldi jégtakaró határa Dél-Lengyelországban húzódott, a Kárpát-medencében száraz, gyér növényzetű löszpuszták lehettek. A meleg időszakokban a maihoz hasonló vagy még kellemesebb volt az éghajlat. A megváltozott éghajlathoz alkalmazkodó növény- és állatfajok jelentek meg, terjedtek majd tűntek el: vagy végérvényesen kihaltak (pl. a mamut), vagy a körülmények változásának ritmusában új területeket népesítettek be (pl. a rénszarvas). Az egymás hatását kölcsönösen erősítő folyamatok eseménytörténetének vázlatát foglaltuk össze egy táblázatban. A jégkorszakot különböző tudományágak adatai alapján tagolhatjuk. A fizikai-kémiai módszerekkel meghatározott időrendhez az évi átlaghőmérséklet kiszámított értékei alapján megrajzolt klímagörbe csatlakozik. A táblázat egy sávja az adott időszak néhány jellegzetes állatfajáé. A legfontosabb hazai embertani leletek az ember biológiai evolúciójának három lépcsőfokát képviselik, s ezzel párhuzamos a régészeti emlékekre épülő tagolás is: - A Kárpát-medencébe legkorábban eljutott emberi közösségek (Homo erectus) kultúrája a korai őskőkor vagy alsó paleolitikum. Jelképe a szakóca. Magyarországon ebből az időszakból a 350-400 ezer éves vértesszőlősi telepet ismerjük. A tablóra az ott előkerült tarkócsont (közismert modern becenevén Sámuel) és koponyarekonstrukció került. - Az ősemberek (Palaeoanthropus, Homo sapiens neanderthaiensis) műveltségét összefoglalóan középső őskőkornak, középső paleolitikumnak nevezzük. Az időszakból ismert számos lelőhely eltérő régészeti hagyatéka már népi, kulturális s talán nyelvi különbségeket is takar. A megőrzött régi hagyományok mellett jelentős újítások terjedtek el az ismert világban. A korszak jellegzetes tárgya, a bőrmegmunkáló kaparó az asszonyok mindennapi szerszáma lehetett. Az ősemberek maradványai a Subalyukbarlangból kerültek elő. Hazánkban ezek a leletek a Kr. e. 100-35 ezer év közé tehetők. - A mai emberek jégkori, „ásatag" elődei (Neoanthropus, Homo sapiens fossilis) első csoportjai a Kárpát-medencében még találkozhattak az ősemberek maradékaival. A jégkor utolsó 25-30 ezer évének régészeti elnevezése a kései őskőkor vagy felső paleolitikum. Jelképe a karcsú penge. A tablón a a Balla-barlangban eltemeti kisgyermek képviseli a jégkori modern embert. A magyarországi telepek kora Kr. e. 35 és 12 ezer év közötti. 2. ŐSKŐKORI LELŐHELYEK MAGYARORSZÁGON Az ásatásokkal hitelesített, vagy csak felszíni szórványleletekből ismert több mint száz őskőkori lelőhely közül azokat tüntettük fel a térképen, amelyek leleteit a kiállítás bemutatja.