Garam Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője - Kelet és Nyugat határán - A magyar föld népeinek története (Budapest, 2005)

7. TEREM - Korai népvándorláskor: hunok és germánok (Kr. u. 420-568) (B. Tóth Ágnes)

93. Aranyozott, öntött ezüstfibulapár, Erdély?, 5. század vége 3. A GERMÁN KIRÁLYSÁGOK KORA A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN (455-568) csatára kelnek Pannoniában a folyó mellett, melynek a neve Nedao. Itt csődültek össze a különféle népek, amelyeken Attila fennhatóságot gyakorolt... bámulatos látvány volt, ahol látni lehetett a lándzsával harcoló gótot, a karddal dühöngő gepidát, a nyilat a sebében ketté törő rugót, a svavot, aki a lábában, a hunt, aki a nyilában bízott, az alánt, aki nehéz, a herult, aki könnyű fegyverzettel állt csatasorba." (Jordanes: Getica, 260-262) A Hun Birodalom összeomlása (455) után az addig függő helyzetben élő germán népek és szarmaták önálló, kisebb-nagyobb királyságokat hoztak létre a Kárpát-medencében. A hunellenes összefogást vezető gepidák, Ardarik királyukkal korábbi uraik központi szállásterületét foglalták el: benyomultak Daciába, majd fokozatosan megszállták a Tiszántúlt, s végül a keleti gótok elvonulása után (473) fennhatóságukat kiterjesztették a Szerémségre is. A vereség után a hunok a keleti gótok Fekete-tenger vidéki szállásterületére menekültek, így ez utóbbiak a keletrómai császárral kötött szövetség fejében Pannoniában voltak kénytelenek letelepedni. Területük egyik peremét a „P el sois", tehát a Balaton jelentette, ahol az egyik királyuk központja - az ásatások alapján - a fenékpusztai erőd lehetett, ahol a feltételezések szerint Nagy Theoderik is született. Főkirályuk, Valamer helyezhette át a székhelyét a Szerémségbe, így az osztrogót településterület 473-ig a Balatontól a Száva torkolatáig terjedő vidéket foglalta magában. A történeti források szerint a szkírek a Duna-Tisza közének déli részén laktak; Edika királyuk fia, Odoaker innen indult a világhír felé, Itáliába. A szvébek a császárkori, Dunától északra eső hazájuk megtartása mellett megjelentek a Dunántúl északi részén is. A herulok kb. 510-ig a Fertő-tó vidékén és az ettől északnyugatra eső vidéken telepedtek meg, a rugiak pedig ettől még nyugatabbra, az egykori Noricum provinciával szemben, a Dunától északra 121 eső vidéken. A szarmaták feltehetőleg a DélBánátban, Singidunum városának közelében éltek egy évtizedig. A fentebb sorba vett népek közül a legharciasabbnak a keleti gótok bizonyultak; a 460-as években minden szomszédjukkal (szvébek, szkírek, szarmaták) háborúba keveredtek. A végső összecsapásra az összes Kárpátmedencében lakó nép összefogott ellenük, de a Bolia folyó menti csatában, 469-ben mégis ők győztek. Ennek ellenére elköltöztek Pannoniából: népük egy része Itálián át Galliába ment, a rokon nyugati gótokhoz, a többiek Nagy Theoderikkel a Keletrómai Birodalom balkáni provinciáiban töltötték a rákövetkező tizenöt évet. E mozgalmas, de alig két évtizednyi időszak régészeti leleteiben nem tükröződik a Kárpát-medence etnikai tarkasága. A régész eleve nehézségekbe ütközik, ha az ilyen rövid