RÉVHELYI ELEMÉR: A TATAI MAJOLIKA TÖRTÉNETE / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 8. (Budapest, 1941)

Tartalomjegyzék - VIII. A gyár termékei

- 51 kedveltségét jelenti. Az anyagelrendezésben ezért részben Schirek módszerét tartjuk helyesebbnek, amikor szinek, díszítőformák és plasztika szerint csoportosítottuk a tárgyakat. A) Fehérmázas edények. A próbálkozások esztendeiben, Pfeiffer, majd Pram igazgatásának idejében készült a legtöbb fehérmázas edény, ami arra enged következtetni, hogy kezdetben az alap-anyag kellő feldolgozása, finomsága és a porcellánhoz hasonló tisztafehérségű fényes máz előállítása volt a főcél. Ezek az egyszerű fehérmázas edények adták később is a gyár legnagyobb forgalmát. Minthogy a mindennaoi háztartás és a kisebbigényű polgárság számára készültek, állandó készletet tartottak belőle, amit bármikor tetszés szerint díszíthettek. Úgyszólván az összes jelzési formákat megtalálhatjuk köztük, ami igazolja, hogy az üzem alapításától csaknem annak megszűnéséig gyártottak ilyeneket. A legtöbb színesen díszített edényforma kapható volt tiszta fehér mázzal is, sőt figurális tárgyakat is ismerünk festés nélkül. Az ide tartozó anyagot éppen ezért szükségtelen itt felsorolni, mert a formák leírását a megfelelő díszítési csoportokban adjuk meg. Legtöbbet e csoportról a tatai gróf Esterházy gyűjtemény (IV. tábla 1—5, 10, 12, XI. tábla 2, 4. sz ), a tatai Piarista Múzeum (IX. tábla 2, XXIII. tábla 8. sz.) és az Iparm. Tár. 9097. sz. XV. tábla 4. sz., 1671. sz. XVI. tábla 5. sz.) őriz. B) Egyszínű mázas edények. A fajansz- és porcellángyárak gyakran és nagy előszeretettel alkalmazták az egyszínű festést edényeik díszítésére. A tatai gyárnak is gyakori díszítő eljárása volt az egyszínű festés s egyik legkedveltebb és legkeresettebb terméke a kobaltkék színű, keleties virágcsokor-ábrázolás volt. Az egyszínű festésre csak három színt alkalmaztak : az említett kobaltkék, bíbor vagy lilásvörös és zöld festéket. Régiségkereskedőnél láttunk már indigókék színű festést is, de ez hamisítvány volt, amit legjobban a máz feletti festése árult el. Tatán a kékszínű festés mind mázalatti. A hamisítás olykép történik, hogy eredeti s jelzéssel ellátott fehérmázas edényre festik rá a sötétebb árnyalatú kék színt. A festésre felhasznált edényformák általában azonosak, de a díszítés motívumaiban szinek szerint nagy eltérések mutatkoznak. Igen helyes megérzéssel tudták az alkalmazott mintáknak és motívumoknak legjobban megfelelő színt megválasztani. a) Kékfestésű edények. Mintául Delft és Meissen kobaltkékszínű, Kelet motívumaihoz hasonló virágdíszítései szolgáltak. A technikai eljárást is onnan kölcsönözték, mely talán könnyebb volt, mint a Muffel égetést megkívánó, többszínű mázfeletti festés. De ezzel szemben nagyobb ügyességet, gyakorlott és biztos kezet kívánt a festőtől, mert az égetett agyagalap gyorsan magába szívta a folyékony festéket. Tiszta, ragyogó és kellemes színét csak az áttetsző, csillogó fehér máz égetésekor kapta meg. A tatai kékfestésű tárgyak nagy változást jelentenek Holies hasonló színezésű termékeivel szemben. Amíg Holies, főleg kezdetben, Rouen modorában dolgozott, Tata a Delft és Meissen által közvetített, részben még keleties növénystilizálást vette át. Ugyanis a Rouen hatása alatt általánosan elterjedt s még a francia renaissance motívumokra emlékeztető arabeszkszerű Iambrequins-díszítés kevés megértésre talált a magyar vevő közönségben. A gyár talán kezdetben kísérletezett is ilyen mintákkal, de hamarosan felhagyott festésükkel. Holicson e roueni hatásokra visszavezethető minták a legelterjedtebb díszítőformák közé tartoztak s a kék mellett zöld és égetett sziéna színben is előfordulnak. Az emlékanyagban egy valamivel későbbi levesestál kivételével néhány egészen érdekes kékfestésű tárgyat sorozhatunk ide. Különös figyelmet érdemel jelzésük, mert ez még a gyűjtőket is meglehetős zavarba ejtette. Jelzésük egyformán fekete T, de fölötte ott találjuk az ismert HP holicsi jelzést is. Az elmosódott H betű figyelembe vétele nélkül, mint a Pasteiner igazgatása alatt működő gyár hiteles darabját könyvelték el. Pedig ennek nemcsak a XIX. század 20-as éveiben elképzelhetetlen forma és díszítése mond ellent, hanem a P elé helyezett H betű is. Pasteinert, a gyár egyik örökösét ugyanis keresztnevén Józsefnek nevezték s így neve a H betűvel semmiféle kapcsolatban nincsen. A kétféle jelzés együttes megjelenése sokkal távolabbi időkre megy vissza. Az előző feje-