KOZÁKY ISTVÁN: A HALÁLTÁNCOK TÖRTÉNETE III. / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 7. (Budapest, 1941)

V. A korviszonyok és a történeti valóság képsorozatos kifejezése

- 68 Á bűnbeeséstől kezdve Lucifer mindenüvé elkíséri az embert; ott van mindenütt, ahol az ember, mephistophelesi célját, az ember eltérítését az Úr útjaitól pedig úgy akarja megvalósítani, hogy álmot bocsát Ádámra és álomban lejátssza előtte az emberiség történetét, de úgy, hogy a legnemesebb koroknak, történelmi nagyságoknak és eszméknek csak a gonosz oldalát, a bűnös, romlott felét mutatja neki s így akarja kétségbeejteni. _ Az utolsó jelenetben Adám felemelkedése az Úrhoz reményben és bizalomban és a Lucifer által elhanyagolt nőnek, Éva anyaságának győzelme, legalább a mai ismereteink szerint, teljesen Madách egyéni ötlete. (V. ö. Petrarca: Trionfi 1). Lucifer, aki nem szerződéssel, mint Mephistopheles, hanem természetszerűleg, — miként a Halál is 1 — a paradicsomi bűnnel együtt szegődött az ember mellé társul, hiába küzd ; hideg, csupán az ész világára épített szkeptikus egyénisége nem nyeri meg az embert a maga partjára egészen : s ép az, amit az Úrnak szemére vet, hogy ahol fény van, ott ő az árnyék, az megfordítva az ő bukását idézi elő ; ahol ő az árnyék, ott világít a mennyei fény is. A leggonoszabb korban is vannak vigasztaló, sőt egyenesen felemelő jelenségek. A versenyt ő veszíti el tehát, amidőn így kiált fel : „Miért is kezdtem emberrel nagyot, Ki sárból, napsugárból összegyúrva Tudásra törpe, és vakságra nagy." Lucifer tragikuma az Úr átkában is világosan felismerhető : „Hideg tudásod . . . . . . eltántorítja bár — az mit sem tesz — Egy percre az embert, majd visszatér. De bünhődésed végtelen leend Szüntelen látva, hogy mit rontni vágyói, Szép és nemes új csirája lesz." Az ember tragédiájának haláltáncjellegét különösen az bizonyítja, hogy minden egyes töiténelmi jelenet tragikus bukással fejeződik be, amelyet legtöbbször a főhős halála követ. A ha álos bukás előkészítője és végrehajlója pedig minden esetben Lucifer (pl. Miltiadest és Dantont ő fejezi le), akinek helyéi a modern haláltáncban a Halál tölti be. Az ember tragédiájában kifejezetten haláltáncjelenetek is vannak. A hiú dicsőséget és hírnevet kereső Fáraó dőre lelkesedését Lucifer azzal hűti le, hogy megmutatja neki, miképen borítja el néhány ezredév alatt a sivatag homokja a hatalmas gúlákat. Sőt féltve ápolt testének jövendő sorsát is szeme elé tárja a saját múmiájában, amelyet valamikor egy múzeumban fognak megcsodálni. Majd belerúg a múmiába, úgyhogy az tehetetlenül legördül a lépcsőkön. A hatalmas Fáraó szerepében küzdő Ádám megrendül ennek láttára és elhagyva önző törekvéseit, a honfitársak érdekében folytatott önfeláldozó küzdelemért lelkesedik. Mi más ez, mint haláltáncjelenet ? A hiú vágyaiban megvakult ember a saját múlandóságának szemléletében megtér; a három élő és halott legendájának élője a halott, saját múmiája láttára megjobbítja életét. Még erősebb színekkel festi a haláltáncgondolatot a római jelenet. A dőzsölő és érzéki örömöket kereső társaság kellős közepébe egy dögvészes halottat hoz be a temetési menet, koporsóba fektetve. Hippiét a keserű iróniával öldöklő Halálnak megfelelően a gúnyosan kacérkodó Lucifer csalja a halálba, Ádám és Éva pedig megtérnek. Szt. Péter szavaira megjelenik az égen a glóriás kereszt. Hogy itt is haláltáncmotívummal állunk szemben, amely a testiséget, érzékiséget a legnagyobb reálitással, a test undorító rothadásával állítja párhuzamba, az kétségtelen. A Tankréd-jelenetben pedig maga a Halál lép fel a Csontváz képében. A két szerelmest, a kolostori életre kényszerített Izórát és Tankrédot, mint a kor szigorú felfogásának képviselője választja szét. Nem érdektelenek bemutatkozó szavai: Én vagyok, ki ott lesz Minden csókodban, minden ölelésben." Érdekes világot vet Lucifer ördögi és a Halállal rokon jellemére az a néhány szó, mellyel a megjelenő boszorkányokban és a Halálban régi jó ismerőseit üdvözli : „Véletlenül mi kedves társaságba Juték. Mi régtől várom e szerencsét,. . 1 Ez a vén bajtárs, a rémes Halál, Mely torzképezve a rideg erényt, Megutáltatja azt a föld fiával. Mind üdvözöllek I Kár, hogy rá nem érek Közöttetek az éjet elfecsegni." Már teljesen modern motívumon, a halálratáncolás és a halott-táncok motívumán épül fel a londoni jelenet befejező része. Ádám és Lucifer a Tower egy bástyájáról nézi a londoni vásári életnek zűrzavarát és „szellemi szemekkel" rendszert lát benne. „Á föld egy nagy sír, amelyet az emberek lázasan tevékenykedve önmaguk ásnak meg. Az élet nem más, mint jövendő sírunk megásása, körültáncolása, a halál pedig a sírba való beugrás) A lélekharang kongása közben a vásári jelenet szereplői egymásután beleugranak önásta sírjukba, miközben rövid néhány szóval életük és törekvéseik hiábavalóságát, hiú ábrándjaikat jellemzik meg. Arany János Hídavatás c. balladájában a Dunába ugró halottak monológjai is talán azért foglalják annyi mély költészettel oly tömören egybe életük tragikumát, mert a londoni jelenet monológjai is annyi mély érzésről és ritka költőiségről tesznek tanúságot. A színházi előadás alkalmával kissé átalakítják ezt a jelenetet is. A nagy sír, amelyet három foszforeszkáló fényben tündöklő csontváz 1 1. Faust: Walpurgisnacht, hol Meph. szintén üdvözli a boszorkányokat, mint alattvalóit és barátait.