KOZÁKY ISTVÁN: A HALÁLTÁNCOK TÖRTÉNETE III. / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 7. (Budapest, 1941)
III. A germán jellegű haláltánc műfajai
- 60 maguk is elkezdenek táncolni. E hangtalan néma tánc szépsége felülmúlja az összes táncokat, mert a táncosok csakhamar azt a kimondhatatlan boldogságot érzik, amelyet ősszel a fáról imbolyogva leszállingózó falevél érez. A költő ugyan a megsemmisülésben keresi az élet végének nagyszerűségét és ennyiben téves úton jár, mégis sok új és régi motívumot dolgoz egységessé. A fénylő csontváz, a láthatatlan zenészek hallhatatlan zenéje, sajátszerűen egyéni gondolatok Bár a hallhatatlan zenére némán táncoló tömeg eszméjével a neuebersteini német mondában is találkozunk. A tompa morajlás a lübecki monda zúgó halálvonulására emlékeztet (Traun). Mint Chamisso költeményében is sötétben támadnak a ha lottak, itt is a gázlámpa kialvása jelzi a halottak és a halott-Halál megjelenésének idejét. A csontjával dirigáló Halál a Rethel-féle embercsonton hegedülő Halál variánsa. Ugyancsak germán motívumok modern alkalmazását ismerjük fel Bierbaum 1 „Des alten Weibleins Lied vom Schwager Tod" c. költeményében. A Halál itt egy igen gáláns és szíves postakocsis személyében lép fel, aki végigszáguldva kocsijával az országon, különösen az öregeket veszi fel utasai közé. Kézenfogva segíti fel őket a lépcsőn és udvariaskodva nem kér útiköltséget, de nem is akarja megmondani, hogy hova-merre visz. A hintón utazgató Halált már Ábrahám : Jancsi és a Rém c. novellájában is megismertük. E beállítás eredetét a germán népmondák hitében kell keresnünk, amely szerint a halottak tüzes szekéren jőnek a földre. Bierbaum halálalakja tehát a germán „Quälgeist", aki bár jóindulatú, de egyúttal kegyetlen is. A magyar föld „wüetent heer"-jének, az országos szerencsétlenséget jósoló szellemi kísérteties jelenésnek, amelyet a hegedülő Halál, a sírból előbuvó germán Quälgeist vezet, legszebb rajzát Kozma Andor „Haláltánc"-a adja. 2 A Halál és halottak megjelenési formája teljesen germán mondai jellegű. Az 1919. évi koráramlatok, társadalmi irányzatok, a kommunizmus felé közeledő, mindent romboló politikai életet Kozma a „wüetent heer" haláltáncával ábrázolja. Éjfélt üt az óra és a süvöltő szélben hegedűjét hangolja a Halál: „plim-plim . . . plam-plam " Eleinte lassan, majd mindig gyorsabban és tüzesebben szól a nótája és kezdődik a nagy bél. A sírok megnyílnak és a zörgő csontvázak tömegei törnek elő és bokáznak, illegnek-billegnek a Halálhegedű hangjaira. Majd kéz kezet szorítva (ünneprontók) hosszú láncot alkotnak és megindul a szörnyű tánc. A falu és tanya eleinte iszonyodik tőle, de az ébredő emberek csakhamar vonzást éreznek (mint a „wüetent heer"-nél ; itt természetesen átvitt értelemben értendő) ; magával ragadja őket a táncorkán. Mindig többen és többen csatlakoznak a lánchoz : gazda, cseléd, nő. férfi, gyermekek, akik ép úgy bokáznak, mint a csontvázak. Pillanat múlva nincs nekik se húsok, se vérük, szívük. Mér rég elhagyták a temetőt és most végigszáguldanak az 1 Irrgaten . . . 398. I. Durcheinander. 2 Magyar Rhapsodiák. Bp. 1920. 5-12.1. 1919. jan. 21. egész országon. „Fürge vonóval, Vad zeneszóval Lépked elől a zenész, a Halál." Amerre járnak minden lángbaborul és belehal a kísérteties vonulás szemlélésébe. Csakhamar ott vannak a város kapui előtt. De itt sem torpan meg a tánc, hiszen tárt kapukra talál. Itt áll csak igazén a bál 1 A városban már azelőtt is járták e láncot, de csak lopva és titkon, szobában zongora mellett. Itt e táncot örömmel vériák ; ezt majmolta eddig főúr és inas, kocsis, lovász és chauffeur, friseur, diák, bankfi és hadfi : a divalnők tánca nyomán a — társadalomtudomány. Most ez a tánc mér nemcsak lenge, játszi, édes divat, hanem nagyszerű, valódi tánc. A tömeg tapsa fogadja a Halált és hadát. Meleg ágyát mindenki odahagyja és őrjöngve éljenez és nézi a táncot, mely őt is csakhamar tovaragadja. „Ez az éj, ez a régvárt szép diadalnap 1" — kiáltják, de néhol hallani félénkebben e szót is : „Tűzd ki a nemzeti zászlót 1" De a megváltozott néphit gyűlöli az élet jelét és eltöri a zászlórudat, eltépi zászlaját. Egy csirkefogó mást tűz ki helyette : „Nem nemzeti rongy — ez a szent lobogó!" és fenn lobog a .népi haláljel". Ekkor kezdődik csak az igazi körtánc : csupa váz, — mindenki együtt táncol a körben és egyszeriben csontvázzá válik: ott kering a katonaszürke, a komoly reverenda, „a kóc-daróc kelme és úrinők selyme, habfátyol és durva cafat, mennyei illat és foghagymaszag" . . . Senkisem keresi a párját, mert mind egyformán üres csontváz : urak és polgárok, proletárok, kofák és delnők, már mind egyenlők. Kigyúlnak a házak, leég minden és bennég minden. Aggal, csecsemővel senki sem törődik. Leomlik a templom. Megbomlik a fegyház és ontja az újabb táncosokat, a szörnyeket és bűnbelegeket. Az őrültek-háza lakói is előszabadulnak és őrjöngve örülnek e táncnak. Az üzleteket is feltörik és a sok drágaság ott hever a hullák között elszórva. Mindenhol füstölgő rom. „Tülkölve, pufogva, bűzölgve, dübörögve Gép-társzekerek sora tör be a körbe. Rajtuk a táncvezetők java áll. Mind csupa mindene-kétes. Vad zeneszóval Magasul fölibük a zenész, a Halál. S végére hajolva vonaglik a bál." Keleten szürkül, megjelenik a hajnal Megindulnak az utcán a gépkocsik ... és tovairamlik a tánc. Az ottragadl csontvázak darabjai ott hevernek sárban, piszokban. „Már hallgat a húr, A Halál, a nagyúr, Fürge vonót leeresztve, Paladinjaival dübörög tova messze. Vége a táncnak, a nagyszerű bálnak . . . A halvány hajnalfény megjelenik, de a kakasok nem szólnak. Senkisem ébred. Füstös rom minden és viszája a jónak és életnek. „Város, vidék, ország — halott." A jelenkori viszonyoknak ily nagyszerű, germán motívumokból összetevődő rajzát a külföldön főleg a világháború haláltáncirodalma dolgozza ki. Friedrich Wiegand: Totentanz 1914—18. (Zürich. 1919.) c. haláltáncának 31. (Die Ehrenlegion) és 33. (Was gäbt ihr drum . . .) költeménye a háború halott katonáit masíroztatja fel a Halál előtt, aki az ő generálisuk. Valószínűleg Wiegand hatása alatt jött azután létre Ernst Toller : D e Wandlung (1924. Potsdam) c. drámájának előjátéka, amelyben a „Kriegstod" előtt a halott katonák szintén díszmenetben vonulnak el. Itt is a Halál parancsára jőnek ki sírjukból ; puskájuk a sírkereszt. Az everyman-haláltánc és a germán halott-tánc reálisztikus fejlődési iránya átmenetül szolgált a modern haláltánchoz, amely egy átfogóbb képben, a történeti részletképsorozatban kereste a valószerűbb kifejeződes formáját.
