KOZÁKY ISTVÁN: A HALÁLTÁNCOK TÖRTÉNETE III. / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 7. (Budapest, 1941)
II. Az everyman-haláltánc műfajai
— 32 aludt. Cupido is a fogasra akasztotta tegezét és íjját, amellyel a szerelemnyilakat lövi az emberek szívébe Reggel korán a Halál elsietett, mert sürgős munkája akadt és véletlenül Cupido tegezét, ijját és nyilait vitte magával. Azóta Cupido a Halálnyilakkal, a Halál pedig szerelemnyilakkal lövi le áldozatait: 1 „Derhalb manch alter noch um liebe wirbet, dargegen mancher jüngling noch verdirbet, an der süszen wunden der liebe sterbet." Ez a költemény nemcsak abból a szempontból jelentős, hogy a Halált valamely mondai vagy mesei történés keretében szerepelteti, hanem mert szoros kapcsolatba hozva a Halál és a Szerelem megszemélyesített alakjait olyan motívumelemeket dobott az irodalmi köztudatba, amelyek a későbbi modern gondolatot, a szerelmi tragédiának haláltáncszerű felfogását készítették elő. (A Halál és Szerelem szembeállításánál még régebbi keletű az Achusverus-monda, amely azonban csak a mult, században (1831) kapcsolódott a haláltánccajj Bechstein művének nemcsak a germán nyugtalanul bolyongó halálalak a vándora, hanem az örök zsidó, tágabb értelemben az örök ember, Achasverus is végigvándorolja az összes rendeket, rangfokozatokat, a nevezetesebb történelmi korokat stb. De sajnos Achasverus tragikus bolyongása és halálkeresése nincsen következetesen megvalósítva. A 7. fejezetben találkozik először a Halállal ; a Halál a Colosseumban áll és gyönyörködik pusztító munkájában, amidőn eléje lép Achasverus és könyörög neki, hogy vegye már el az ő életét is. A Halál elfordul és otthagyja, nem ismeri, vele szemben nincsen kötelessége. Ha Bechstein ezt a motívumkapcsolatot igazán nagyszerűvé akarta volna tenni, akkor nemcsak az első jelenetek egyikében, hanem minden ezután következő jelenetben felléptette volna Achasverust valamilyen formában és az újólag visszautasító jelenetekben kellő változtatásokkal ismételhette volna meg a 7. jelenetet. Ez azonban nem történt meg ; a Halál hosszú vándorlásain egyszer sem találkozunk Achasverussal, sőt már el is felejtettük őt, amidőn a 47. jelenetben ismét előtűnik, mint beteg, öreg aggastyán, akit mindenki elhagyott és aki hiába várja a Halált. Egy ártatlan szűz végre megsajnálja, imádkozik érte. Az ima meghallgatásra talál és miután az egész világot, az egész történelmet átgázolta a Halál, megjelenik Achasverus előtt is, és feloldva az átok alól, megszabadítja földi szenvedéseitől. A haláltáncnak és főleg a modern haláltáncnak a népmondai elemekkel való kapcsolata még nincsen tisztázva. Az idevonatkozó kutatások nagyobb terjedelmű további tanulmányokat vennének igénybe. A mi kutatásaink főcélja meglehetős részletességgel és pontossággal a régi és modern haláltáncműfajok meg1 Deut. Dichter: Goodeke-Tittmann 194. 1. Bibi. des Lit. Ver zu Stuttg. 150. k. állapítása s azért részletkérdésekben nem törekedhetünk teljességre. Ez áll főleg a modern haláltáncra, amelynek vizsgálatában lépten-nyomon csakis külön tanulmánnyal megoldható kérdésekre bukkanunk. Ide tartozik a modern haláltáncnak, az everyman-haláltáncnak az a fejezete is, amely a mondai alapokat kutatja. A „halálratáncolás", a halálos tánc" motívuma egy magyar regényben Berde Mária Haláltáncában (1924. okt.) jut kifejezésre a legnyomatékosabban : az élet voltaképen vad lánc, amelyet az emberek a Halál (everyman-halálalak) kísérteties muzsikájára addig járnak, míg azután befejezésül meg nem öli őket. Berde Mária felfogására, regényére még visszatérünk, itt csak annyit jegyzünk meg, hogy az emberi „halálos tánc" motívuma már a középkori haláltánckép és szöveg utalásaiból is kiolvasható. Az embert csak azután ragadja tova a Halál, ha már előbb táncolt vele. Tánca fárasztó, kimerítő és biztosan halálthozó. De a középkori haláltáncban még nem magét az életet ábrázolták úgy, mint folytonos táncot. Ezzel a felfogással némileg rokon egyes népmondák tárgya is.(A „halélratáncolás" motívumát feldolgozó népmondák kel forrásra vezethetők visszaráz „ünneprontók" és a bosszúálló vőlegény mondájára,.^ Az „ünneprontók" mondájáról több értékes magyar tanulmány jelent meg: Binder Jenő, Zlinszky Aladár, Katona Lajos" főleg Arany Jánosnak „Az ünneprontók" 3 c. balladájával foglalkozott és vagy az egész kérdésről adott általános képet, vagy annak csak egy részét dolgozta át részletesen. Balogh József „Az ünneprontók" 4 címen vizsgálta meg a kérdés mai állását. Kellő pontossággal bemutatta a monda fejlődését egészen a Zlinszky által először közölt ponyvatermék és Arany János balladájának kialakulásáig. Legősibb formája szerint német eredetű mondával van dolgunk. Malmesbury (1140) „De rebus pestis Angolorum" (II. 174.; Stubbs 1. 203.) „De viris et foeminis choreas ducentibus" címen a monda szereplőjével, Othbertussal mondatja el, hogy egy szászországi városkában 15 férfi és három nő karácsony este a temetőben táncolva és énekelve Rodbertus papot a misézésben zavarta. Ez buzgalmában így fakadt ki: „Táncoljatok álló esztendeig", ami meg is történt. Amikor a kölni érsek egy év múlva feloldta az át' ot. az asszonyok meghaltak és a többinek teste élethossziglan remegett. Ugyanígy adja elő ezt az eseményt egy XV. századi bécsi szentbeszéd is." Már egy párizsi kézírat előadása szerint" „suadente diabolo", az ördögnek rábeszélésére táncolt „Coleuze" néhány részeg lakosa. Majd maga az ördög is megjelenik és hegedűszóval, vagy dudával kíséri a bűnös ünneprontók mulatságát. A „halálos t^nc" motívuménak másik forrása az a monda, amelyben a\kedvesétől elutasított ifjú bosszúból addig\táncol menyasszonyával, míg az halva nem rogy összeVEzt a népies jellegű képet majdnem' minden nép irodalmában feldolgozták. A magyar irodalom is résztvett ilyenfajta mondák megörökítésében. A „Haláltánc" címen emlegetett magyar népballada tárgya is a „halálos tánc" motívumcsoportjába sorolható. 7 Darvas Kis Kelemen szerelmes a szép, de rátarti Sallai Katába. Egy alkalommal táncra kéri fel Katát, de ez visszautasítja, mert ő szép ruhába öltözve nem táncol a piszkos, poros legénnyel. Kelemen vérig sértve hazamegy és legszebb ruháját ölti magára. Visszatérve Katához, ismét kéri őt, hogy táncoljon vele. Most már Kata is szívesen táncol vele, de megbánja, mert a legény nem engedi el, bármennyire is könyörög. Már a lába is beledagad a csizmába a szegény 2 EPhK. XXIV. 20. 1. — Írod. tört. Közlem. X. 283. 1. - Ethnographia XI. 297. 1. EPhK. XXIII. 954. 1. 3 1877. júl. 21. Remekírók. 42. kötet. II. 186-88. 1. 4 Budapesti Szemle: 1924. okt. 5 Kürschner : XII. 2. 278-280. 1. kk. 6 Bibi. Nat. 18108. Hauréau : Notices et extraits de quelques manuscrils lat. de la Bibi. Nat. Paris 1892. Balogh J. i. m. 73 1. 7 Endrődi Sándor. Magy. népballadák. Remekírók 55. k. 189. 1. Bp. 1906.
